Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), 21 romániai panaszos és több civil szervezet keresetét elbírálva szavazattöbbséggel megállapította, hogy Románia megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról rendelkező cikkét azáltal, hogy a román jog a „családi közösségeknek csak egyetlen formáját”, az ellenkező neműek házasságát ismeri el, és nem biztosít az azonos nemű élettársak számára a családtagokat megillető szociális és állampolgári jogokat.
A bíróság leszögezte, hogy a tagállamoknak olyan jogi keretet kell biztosítaniuk, amely lehetővé teszi az azonos nemű párok kapcsolatának megfelelő elismerését és védelmét. A testület elismerte, hogy az államok rendelkeztek „bizonyos mérlegelési jogkörrel” az elismerés formáját és a biztosított védelem típusát illetően, ugyanakkor megállapította, hogy a román parlamentben kudarcot vallottak az azonos nemű párok jogi helyzetének megváltoztatására irányuló kezdeményezések, és Romániának – „szöges ellentétben” a tagállamok többségével – nem is áll szándékában változtatni ezen, mert a kormány arra hivatkozik, hogy Romániában a többség elutasítja az azonos neműek párkapcsolatát.
Az EJEB szerint a heteroszexuális többség negatív hozzáállása nem írhatja felül a kérelmezőknek a kapcsolataik elismeréséhez fűződő jogát, és úgy értékeli, hogy az azonos neműek házasságának elismerése nem sértené a házasság intézményét, mivel nem akadályozná meg az ellenkező neműek házasodását.
Az EJEB nem rendelkezett kártérítésről, úgy ítélve meg, hogy a jogsértés megállapítása elegendő erkölcsi igazságtételt jelent a panaszosok számára.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke szerint Romániát a strasbourgi döntés arra kötelezi, hogy elismerje az azonos nemű párokat és jogi védelmet biztosítson számukra. A G4Media.ro hírportál által idézett intézményvezető felidézte: ezt a kötelezettséget egy korábbi romániai alkotmánybírósági döntés is előírta a parlament számára.
A román alkotmánybíróság 2018-ban határozott arról, hogy a tartós kapcsolatban élő azonos nemű pároknak is joguk van kapcsolatuk, valamint az ebből származó jogok és kötelezettségek (vagyonközösség, öröklés) törvényes elismerésére. Mivel egyetlen országot sem lehet a melegházasság legalizálására kötelezni, az azonos neműek esetében egy számukra is nyitott alternatív jogintézmény, az „élettársi szerződés” bevezetése lehet a megfelelő módszer a megkülönböztetés nélküli jogegyenlőség elvének érvényesítésére – ajánlotta az alkotmánybíróság. A bukaresti parlament azonban többszöri nekifutásra sem fogadott el olyan törvényt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát.