Vasárnap délben ökumenikus istentiszteletet és szentmisét celebráltak az oroszfalvi temetőben. Az esemény során avatták fel a kis temető térképét. Tudomásunk szerint hasonló temetőtérkép Felső-Háromszéken csak a Szent Mihály-hegyi templomnál található.
Rancz Pál oroszfalvi falufelelős és Gál Klára nyugalmazott óvónő kezdeményezésére a 11-es országút mellett, Kézdivásárhely és Sárfalva között található oroszfalvi temetőben egy stilizált székely kapuba foglalt temetőtérképet avattak.
Az eseményen jelen volt Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes és Raff Róbert oroszfalvi szórványlelkész, a két egyházi méltóság közösen celebrált ökumenikus istentiszteletet. A táblaállítást támogató városházát Szilveszter Szabolcs alpolgármester képviselte.
A főesperes hangsúlyozta: a földön csak zarándokok az emberek, a zarándokegyház tagjai, és van a megdicsőült egyház. Ezt a kettősséget láthatták az esemény résztvevői is, hiszen az elhunytak és az élők lélekben összekovácsolódtak néhány pillanat erejéig. Raff Róbert kifejtette: nagyon jó, hogy az elhunytak neve felkerült a táblára, de az is fontos, hogy a nevük a mennyei nagykönyvben legyen feljegyezve. Alapigéjét Jézus mondásához igazította: „annak örüljetek, hogy a nevetek a mennyben fel van írva”.
A táblára felkerült az összes személy neve, aki az oroszfalvi temetőben nyugszik, a feltérképezést és a temető rajzát a zabolai Hegyeli Zsolt készítette. A tábla elején a temető rajza látható a megszámozott sírokkal, valamint néhány sír fényképével, a hátán pedig az ott eltemetettek neve szerepel betűrendi sorrendben. Hegyeli Zsolt közel négyszáz sírt azonosított, a rajz segítségével bárki könnyen meg tud találni egy-egy sírt.