A romániai munkavállalók közel fele, 44,5 százaléka nyilatkozta azt, hogy a havi jövedelme kiegészítésre szorul, ezért másodállást vállal.
Az eJobs állásközvetítő platform áprilisban és májusban végzett közvélemény-kutatása szerint a másodállást vállalók 29,5 százaléka hétfőtől péntekig mindkét munkahelyén dolgozik, 11,2 százalékuknak a főállás mellett egy hétvégi részmunkaidős állásuk van, 11,6 százalékuk csak esetenként dolgozik valamilyen projekten, amikor pluszjövedelemre van szüksége, 3,8 százalékuknak pedig több részmunkaidős állásuk van.
A megkérdezettek 38,7 százalékának 20 és 30 százalék közötti, 18,8 százaléknak 30 és 40 százalék közötti, 14,9 százalékának 40 és 50 százalék közötti arányban, 9,9 százalékának pedig több mint 50 százalékkal nő a havi jövedelme a másodállás révén; 13,4 százalékuk számára a másodállás a fizetésük megduplázását jelenti, míg 4,3 százalékuk azt állította, hogy a részmunkaidős vagy hétvégi munkával jobban keres, mint a főállású munkahelyén.
A felmérés szerint a másodállást vállalók 46,8 százaléka lemondana az egyik munkahelyéről, ha a másikon a havi költségeit fedező fizetésben részesülne; 12,1 százaléka akkor tenné meg ezt, ha már nem tudná fenntartani az egyensúlyt a magánélete és a munka között, és szintén 12,1 százaléka, ha fizikailag és érzelmileg kimerültnek érezné magát. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.