Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek két kiskorú fiút Sepsiszentgyörgyön – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Hatóság (DIICOT), valamint a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság.
A bűneset ebben a hónapban történt. Két fiú kihasználta egy szintén kiskorú lány ittas állapotát. Egyikük megerőszakolta a védekezésre képtelen lányt, a másik biztatta, közben filmezte az aktust, és videómegosztón közzétette. Az ügyben a DIICOT Kovászna megyei területi irodájának ügyészei, valamint a megyei rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai végeztek kivizsgálást. A két fiút a tisztiorvosi szolgálat által kijelölt szakbizottság pszichológiai vizsgálatnak vetette alá. A testület megállapítása szerint a fiúk tudatosan cselekedtek. A két fiút pénteken 24 órára őrizetbe vették, másnap előzetes letartóztatásukat kérték. A Kovászna Megyei Törvényszék szombaton elrendelte a 30 napos vizsgálati fogságot. A törvényszék honlapjáról megtudtuk, a nemi erőszakkal vádolt fiú még szombaton megfellebbezte a döntést, a nemi erőszakban való bűnrészességgel és gyermekpornográfiával vádolt fiú tegnap nyújtott be fellebbezést. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.