A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Szabó Norbert egy első és egy második, azaz két dobogós helyezéssel zárta az elmúlt hét végén Írországban megtartott Dublin Track International pályakerékpáros megmérettetést. Ahogy legutóbb is, a magyar színekben induló háromszéki bringás két számban tette próbára magát, és összesen 190 ranglistaponttal tért haza.
A hónap elején még Görögországban körözött a megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Szabó Norbert, aki szombaton és vasárnap a Dublin Track International pályakerékpáros megmérettetésen harcolt ellenfeleivel és a másodpercekkel. Annak ellenére, hogy CL2-es (Class 2) besorolású volt a viadal, az ír fővárosban erős mezőny verbuválódott össze. Az egyre javuló formát mutató sepsiszentgyörgyi bringás két számban indult, és keményen meg kellett küzdenie a pódiumért, így még értékesebb a Dublinban szerzett két dobogós helyezés. A nemzetközi versenyen Szabó először keirinben, majd sprintben tette le a névjegyét. Előbbi számban kerékpárosunk egymás után vette az akadályokat, egészen a döntőig jutott el, ahol sajnos vereséget szenvedett az izraeli Mikhail Yakovlevtől, de így is 90 ranglistaponttal gazdagította a meglévő hozományát. A 30 esztendős sportolónk hétvégi erőkifejtése a sprintre érett be teljesen, ebben a versenyszámban nem talált legyőzőre, és a leggyorsabbnak járó elismerés mellett 100 ranglistapont is ütötte a markát.
„A formám nagyon jól alakult az utóbbi időben, így mindenképp jó eredményt vártam ezen a versenyen. Várakozásom már az első nap beigazolódott, keirinben második lettem a világbajnoki bronzérmes Mikhail Yakovlev mögött és a brit Hamish Turnbull előtt. Sprintben mindenképp nyerni akartam, a döntőben a spanyol Juan Rodriguez ellen versenyeztem. Tudtam, hogy megvannak a lábaim a győzelemhez és a tapasztalatom a megfelelő taktika kiválasztásához. Végül így is lett, magabiztos előnnyel nyertem” – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó Norbert, aki számára egy hosszabb felkészülési időszak következik, az intenzív edzés pedig jövő hónap derekán egy csehországi versennyel ér véget.
Eredmény (Dublin Track International, CL2): * sprint: 1. Szabó Norbert, 2. Juan Rodriguez (spanyol), 3. Alexander Abdul-Wahab (ír) * keirin: 1. Mikhail Yakovlev (izraeli), 2. Szabó Norbert, 3. Hamish Turnbull (brit). UCI-rangsor: * sprint: 1. Harrie Lavreysen (holland) 3780 pont, 2. Matthew Richardson (ausztrál) 3460 pont, 3. Mateusz Rudyk (lengyel) 2830 pont... 114. Szabó Norbert 340 pont * keirin: 1. Harrie Lavreysen 3755 pont, 2. Matthew Richardson 3320 pont, Kevin Santiago Quintero Chavarro (kolumbiai) 2623 pont... 177. Szabó Norbert 215 pont. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.