Gyermekek zsivajától, vidámságától lesz hangos csütörtökön Sepsiszentgyörgy főtere, illetve az Erzsébet park, ahová számos érdekes foglalkozásra, sport- és ügyességi vetélkedőkre, zenés-táncos bemutatókra, bábszínházba és vásárba is várják az érdeklődőket gyermeknap alkalmából a szervezők, a Kónya Ádám Művelődési Ház és partnerei.
Gyermekek zsivajától, vidámságától lesz hangos csütörtökön Sepsiszentgyörgy főtere, illetve az Erzsébet park, ahová számos érdekes foglalkozásra, sport- és ügyességi vetélkedőkre, zenés-táncos bemutatókra, bábszínházba és vásárba is várják az érdeklődőket gyermeknap alkalmából a szervezők, a Kónya Ádám Művelődési Ház és partnerei.
A főtéri kis színpadon gyermekelőadások, táncbemutatók váltják majd egymást, itt zenél a Folker együttes is mindazoknak, akik szívesen bekapcsolódnának a táncházba, majd brassói bábosok mutatják be a Trei Iezi Cucuieți című előadásukat. A közeli Cimborák bábszínház kiállítással kapcsolódik be a rendezvénybe, délután pedig az 1x1Királyfi előadását játssza a társulat. A Kifli együttes szintén a kőszínpadon lép fel, koncertjük 19 órakor kezdődik.
A főtéren ezúttal is lesz vásár, a parkban pedig sok-sok játék várja a gyermekeket: népi, ügyességi és logikai játékok mellett természettudományos kísérletekbe lehet majd betekinteni, a bátrabbak a műfalmászással próbálkozhatnak és lecsúszhatnak a hegyimentők és csendőrök biztosította drótkötélpályán. Megrendezik az igencsak népszerű futó-, roller- és kerékpárversenyeket, de lehet akár lovagolni is, és ismét elhozzák a forgatagba érdekes járműveiket a készenléti egységek, így a gyermekek felülhetnek a tűzoltók és a rendőrség járműveibe és bemutatókon vehetnek részt a szakemberek vezetésével. A Tega Rt. a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a kicsik figyelmét játékos formában, és alkalom lesz arra is, hogy a gyermekek megismerkedjenek az elsősegélynyújtással a Salvatore Egyesület jóvoltából.
A gyermeknapi programok összesítője lapunk Mi, hol, mikor rovatában olvasható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.