Nem először találkoztunk a Reflex fesztiválon Henrik Ibsen Hedda Gabler című művével, tizenegy évvel ezelőtt, a 2012-es második kiadáson is láthattuk ugyanezt a darabot a kolozsvári színház előadásában. Attól és sok más adaptációtól is különbözik Székely Kriszta mostani rendezése a budapesti Katona József Színházban, rendhagyónak számít benne a főhősnő alakja, de mindenképpen nagy kaliberű, megrázó erejű előadásként fog megmaradni az emlékezetünkben.
Polgári miliőben játszódó drámai történet a Hedda Gabler, melyben a boldogtalanság kerül górcső alá, de az a megfoghatatlan boldogtalanság, mely a jólétben szokott észrevétlenül beférkőzni az életünkbe. Amikor látszólag minden rendben van, és mégis úgy érzi magát az ember, mintha börtönbe lenne zárva. Korunk betegségét írja meg Ibsen 1891-ben, a depressziót, a 21. századi nyugati ember tragédiáját. És nagy érdeme a darabjának, hogy nem érezzük benne sorsszerűnek az eseményeket, úgy mutatja be a hanyatlás útját, hogy állandóan az az érzésünk: csak a véletlenen múlik, hogy nem fordul jóra a történet. A szereplők minimális erőfeszítésébe telne megfordítani az események sorát, és valahogy mégsem teszik meg ezt. Élünk, ahogy a körülmények engedik, a legjobb szándékkal és a legjobb tudásunk szerint próbálunk eleget tenni a kihívásoknak, aztán hirtelen kiderül, hogy minden romokban hever körülöttünk, mert valamit mindenestül és végérvényesen elhibáztunk...
Székely Kriszta ígéretes fiatal rendezőnő, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem tanára, aki klasszikus darabok újszerű feldolgozásával hívta fel magára a figyelmet, ismeretlen területeket járva be mind a problémafelvetés, mind a színpadi nyelvezet szempontjából. A Katona József Színház társulatát sem kell bemutatni a sepsiszentgyörgyi közönségnek, hisz többször is alkalmunk volt már találkozni előadásaikkal, és filmekből is jól ismerjük a színészeit. Kétségkívül az egyik legjobb magyar társulatról van szó.
Nagyszerű a szereposztás. Hedda szerepében Jordán Adél zavarodott személyiséget alakít, akinek cselekvéseiben inkább a rosszindulat, gonoszság érezhető, mint az elkeseredettség. Nem ártatlan teremtmény ő, aki zavarodottságában véletlenszerűen hoz rossz döntéseket, míg végül a körülmények szerencsétlen alakulása folytán áldozattá válik, inkább negatív hős, akinek a halála kevésbé ébreszt együttérzést a nézőben, mert úgy tűnik: maga kereste és megérdemelte a sorsát. Kiegyensúlyozottak az erőviszonyok a főhősnő életét meghatározó három férfi között, a női oldal pedig ugyancsak jellegzetes személyiségekből áll, akik pontosan leigazolják a történet alakulását. Az állóvizeket Hedda kavarja fel, olyannyira, hogy előbb-utóbb minden mocsok felszínre kerül.
Nem vágtak sokat az eredeti szövegből, csak más oldalról próbálták megvilágítani azt. Hatalmas üres tér, alig néhány díszletelem és kellék, csupán annyi, amennyi a játékhoz feltétlenül szükséges. Mai bútorok, mai jelmezek, iratmegsemmisítő, lemezjátszó. Utóbbi kevésbé mai, de nem is korabeli. Jellegzetessége az előadásnak, hogy aki a színészek közül éppen nincs jelenetben, az általában a színpad hátsó részében „szobroz”. Minduntalan egymásról beszélnek a szereplők, így a néző azokat is láthatja, akik csak gondolatban vannak jelen. A „passzív” szereplőktől van egy állandó játékosság, felmutatottság az előadásban, mely kissé enyhíti a történet drámaiságát.
Kihűlő és feléledő szerelmek, látszólag jól működő párkapcsolatok mögé rejtett boldogtalanság, kísértések és titkok, visszafojtott és elszabaduló indulatok drámáját láttuk. A háttérben meghúzódó szándékok, célok erősebbek voltak, mint a kimondott szavak, a mélyben súlyos érzelmi harcok dúltak. Talán rendezői hibának is elkönyvelhetnénk, hogy Hedda első perctől gonosz szereplőt alakít, akinek halála inkább sorsszerű, mint fájdalmas, de az alkotók a művészileg hiteles helyett inkább a valóságosra törekedtek. A börtönükből kitörni képtelen, szenvedő emberek gyakran válnak ingerült zsarnokokká, amilyent ezúttal is láthattunk.
Jó hangulatú volt a közönségtalálkozó, azt sejtette, hogy a Hedda Gabler próbafolyamata is jó hangulatú volt, melynek eredményeképpen egy határozott koncepciójú, nagyszerű színészi alakításokon alapuló produkció született ismét a Katonában.
