Akik látták Márton Lóránt színművész korábbi zenés projektjeit, tudják, hogy többet jelentenek ezek az átlagos koncertnél, a színész nagy hangsúlyt fektet a szöveg által képviselt üzenetekre, fontos számára, hogy a zenei élményt színházi keretbe ágyazva juttassa el a befogadóhoz. Ilyenek voltak a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből készült Jack Cole dalai és Képeslap a semmiből című lírai koncertjei, ilyen a Hőlégballon is, melynek szövegeit Klárik Attila írta. Az utóbbi előadáshoz a járványhelyzet bezártságában „szabadkezes gyakorlatokként” születtek a dalok, Márton Lóránt és Klárik Attila ugyanis szomszédok Sepsiszentgyörgyön. Volt, amikor verseket zenésítettek meg, máskor a zenére íródtak szövegek. Végül egybefűzték az alkotásokat, és kialakítottak egy olyan gondolatmenetet, mely egy életútnak is tekinthető a gyermekkortól az öntudatra ébredésig és kibontakozásig. 

Valójában a zene határozza meg jobban, a hangok, a ritmus szabnak keretet a produkciónak, de olyan erős a szöveg, hogy első pillanattól magával ragad, nem tudunk nem figyelni rá. „A beömlő fényben ott állnak szüleink. Apánk a Valóság, anyánk az Álom. Karöltve járnak, beülnek közénk, közétek és... várnak. Várják a mesét. Megannyi gyerekük egyetlen, milliárd darabba tört meséjét. Arról, amit úgy igazából sem elmesélni, sem elhallgatni nem lehet. Arról, ami mindig úgy végződik, hogy éltek, amíg meg nem haltak” – indítja az előadást Márton Lóránt.

Öt ember a színpadon. Jobbról balra: Gáspár Álmos, Márton Eszter, Márton Lóránt, Vitályos Lehel és Gábor Szabolcs. Gitárok, nagybőgő, szaxofon (és más fúvós hangszerek), valamint az ének. És mindvégig ott érezzük a háttérben Klárik Attilát is, aki rendkívül gazdag gondolati tartalmú, költői és formailag is alaposan kimunkált szövegekkel járult hozzá az előadás minőségéhez. Mélyreható és pajkosan oldalba bökő, drámai és felemelő, lesújtó és pajkosan kikacsintó gondolatok változatos, színes, már-már túlontúl precíz, tiszta rímekbe szedett verssorokban. Irodalmi színvonalú igényesség a gypsy jazz, indie pop, indie rock harmóniáiba burkoltan.

Márton Lóránt dalait Gáspár Álmos hangszerelte, akiről rég tudjuk, hogy virtuóz előadó, és gitároktatóként is nagyszerű munkát végez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint tanítványa, Márton Eszter gitárjátéka. Az énekes lánya derekasan állja a sarat a profik mellett, nem azért került be az előadásba, mert le tud fogni pár akkordot a gitárján. A bőgős és a fúvós játékából is sugárzik a rátermettség. Tücsi (Márton Lóri) ezúttal nem gitározik, csak énekel, talán azért, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson a gondolatok átadására. Jó érzés hallgatni őt. Hangján előbukkan a múltból a Próba Után Lacikánál Borozunk és a még egyetemistaként készített Jack Cole-műsor is. Pedig most zeneileg más utakon jár. 

A hangszerelés ugyancsak igényes munka: ahogy előbukkan egy-egy hangszer a puha, bársonyos háttérből, majd diszkréten visszavonul, ahogy lüktet, bódít, sodor magával a zene, miközben birkózunk a szöveggel. Merthogy értjük a szavakat, de a belőlük kibontakozó gondolatfoszlányokat nehéz összerakni. Több időt igényelne a megemésztésük, ezért újra és újra elveszítjük a fonalat.

Klárik Attila, az illyefalvi LAM Alapítvány igazgatója filológus végzettségű, aki szabad idejében többnyire rövidprózát – novellákat, elbeszéléseket, karcolatokat – ír és közöl, korábban újságíróként is dolgozott. Versekkel, dalszövegekkel még nem próbálkozott, de meglepően érett munkát végzett a Hőlégballonnal. Olyant, amelyen nehéz fogást találnia a kritikusnak. Az ilyen tömény szövegek esetében épp azt szokta hibának tekinteni a szakma, hogy túl aprólékos, tökéletességre törekvő, hiányzik belőle a könnyedség. Hogy talán azért ilyen nehezen befogadható, mert valójában nem a gondolatok irányították, hanem a forma, a rímek, az írás kihívásának való megfelelés kényszere.

Mégsem tűnik mesterkéltnek, izzadságszagúnak a szöveg, talán azért, mert tele van lélekkel. És mert időnként könnyedén kikacsint a jelzős szerkezetek, metaforák láncolatából, teret adva a közvetlen hangoknak is. A nagyot alkotás szándékánál erősebben érződik benne az írás öröme, a kevésbé otthonos tájakon való utazás felszabadító érzése.

A produkció koncert jellege segíthet a megfejtés kényszerének elengedésében. Előbb-utóbb ráeszmélünk, hogy akkor is sokat kapunk az előadástól, ha nem próbáljuk megérteni a szöveg minden sorát. Sőt, akkor tud igazán hatni ránk. Ha kapaszkodunk a biztonságos talajba, nem tud felemelni, de ha sikerül hátradőlnünk és ellazítanunk az érzékszerveinket, légiessé, könnyeddé válik, és repít beláthatatlan horizontok felé, akár egy hőlégballon.