Női kézilabda, Bajnokok LigájaEzüstéremmel zárult a menetelés

2023. június 4., vasárnap, Sport

A Ferencváros vasárnap húszezer néző előtt 28–24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansand csapatától az MVM Dome-ban a Bajnokok Ligája döntőjében. Az FTC 1971 és 2002 után harmadik alkalommal szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében, de diadalmaskodnia még nem sikerült. A Győri Audi ETO KC harmadik helyen végzett, miután a bronzmérkőzésen 28–27-re legyőzte a dán Team Esbjerg együttesét. Az ötszörös győztes kisalföldi alakulat 2021 után másodszor zárt a dobogó alsó fokán a BL-ben.

  • Fotó: O. Jakócs Péter
    Fotó: O. Jakócs Péter

Csaknem 11 perc után, négygólos norvég vezetésnél született meg az FTC első akciógólja, mert a címvédő remekül védekezett és pontosan támadott, a magyar kapuból pedig nem érkezett segítség a védelem számára. Elek Gábor először a meccs negyedénél kért időt (9–4), majd Bíró Blanka helyett Janurik Kinga lépett pályára. Ezt követően a Magyar Kupa-címvédő támadásban hatékonyabbá vált, és egy idő után a gyors norvég akciókat is sikerült megszűrnie, mivel képes volt lassítani a játékot. A Ferencváros előbb felzárkózott, majd Szöllősi-Zácsik Szandra bombagóljaival már csak egy találat volt a hátránya a szünetben (14–13).

A második félidő nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból, ugyanis a Vipers ellépett, ráadásul Tomori Zsuzsanna piros lapot kapott. Elek Gábor időt kért, azonban Katrine Lunde bravúrosan védett, így szinte folyamatosan nőtt a különbség (24–16). Az első felvonásban látottakhoz képest meglepő volt ez a jelentős fordulat, de innen már nem volt visszaút az FTC számára. Úgy tűnt, a szombati elődöntő sokkal többet vett ki a magyar csapatból, mint ellenfeléből, így a finálé utolsó harmadában már nem volt elég ereje visszazárkózni. A Vipers Kristiansand a negyedik gárda, amely sorozatban háromszor ünnepelhetett Bajnokok Ligája győzelmet.

Eredmények, Final Four: * elődöntők: Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand 35–37, FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg 30–29 * bronzmérkőzés: Győri Audi ETO–Team Esbjerg 28–27 * döntő: Vipers Kristiansand– FTC-Rail Cargo Hungaria 28–24.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-06-02: Sport - :

Három játékos távozott (Labdarúgás)

A kétszeres Román Kupa-győztes Sepsi OSK vezetősége azon dolgozik, hogy ütőképes játékoskeretet alakítson ki a következő idényre is. A háromszéki klub csütörtökön bejelentette három labdarúgó távozását. A bolgár Radoslav Dimitrov, a holland Anass Achahbar és az albán Enriko Papa elhagyja a sepsiszentgyörgyi csapatot.
2023-06-05: Közélet - Farkas Réka:

Új hazát építeni a trianoni romkertbe (Magyar összefogás napja Sepsiszentgyörgyön)

A magyar összetartozásra, a trianoni békediktátum igazságtalanságára, az erdélyi magyarság sérelmeire világítottak rá a szónokok a június 4-i sepsiszentgyörgyi megemlékezésen, de feladatot, tennivalót is kijelöltek, hogy magyarként megmaradhassunk szülőföldünkön.