A világ legnagyobb székely kapuja

2023. június 6., kedd, Világfigyelő

Óriás székely kaput avattak a magyarországi Sokorópátkán egy nappal a nemzeti összetartozás napja előtt. Az ötlet Vajda Pétertől származik, aki helyi vállalkozó, és több környékbeli vállalkozóval összefogva indította el az építkezés folyamatát – adta hírül a gyorplusz.hu portál. Ez azt is jelenti, hogy immár nem a torjai a világ legnagyobb székely kapuja.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a nemzeti összetartozás kapuja Háromszéken, a Cseh Ferenc gelencei vállalkozó tulajdonában levő, Zabola és Imecsfalva között található Négyháznál készült. A kezdeményezők – a Sokorói Tájegység Egyesülés, valamint a Pannonhalmi Tájegység Vállalkozói Egyesülése – Sokoró Kapuját a nemzeti összetartozás Kárpát-medencei szimbólumaként példa nélküli összefogásból, adományokból, társadalmi munkával valósították meg, a projektben több mint hatszáz civil adakozó és kétszáznál is több kétkezi munkás, valamint fafaragó mester vett részt. A kezdeményezés székelyföldi felkarolója Tamás Olivér sepsiszentgyörgyi vállalkozó, illetve az általa alapított Pro Humanity Egyesület. A kapu szakmai kivitelezését a torjai származású, három éve Magyarországon (a Somogy megyei Bálványoson) élő Pethő Sándor fafaragó vállalta, aki már több rekordméretű díszkaput állított.

„Úgy gondoltuk, hogy a székely kapu a magyarság legnagyobb jelképe, hisz bárhol is állítanak fel egyet a világban, mindenki tudja, a magyarok nevéhez fűződik. Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jó cselekedetért, mint egy régi magyar népmesében” – mondta az avatóünnepségen a gyorplusz.hu beszámolója szerint Vajda Péter, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki ehhez a munkához valamilyen formában hozzátett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 489
szavazógép
2023-06-06: Belföld - :

Környezetvédelmi világnap

A körforgásos gazdaságot szolgáló intézkedések révén 2040-re több mint 80 százalékkal lehetne csökkenteni az óceánokba kerülő műanyag mennyiségét – üzente tegnap, a környezetvédelmi világnapon Klaus Iohannis államfő.
2023-06-06: Belföld - :

Ünneplés és ünneprontás (Nemzeti összetartozás napja)

Erdély számos településén megünnepelték vasárnap a nemzeti összetartozás napját. „Ilyenkor nem azt nézzük, ami elválaszt egymástól, ami különbség közöttünk, hanem azt, ami közös, ami összeköt” – mondta Csécs Márton unitárius esperes Torockón. A hit, a nyelv és kultúra erősítésére van szükség a nemzeti identitás megőrzéséhez – hangoztatta Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Szentegyházán. Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár óvodát adott át Magyarpéterfalván.