„Sikerült a Szekszárd–Gyi­mesek kapcsolatot kiépíteni, s azóta középloki és hidegségi katolikus közösségek már szinte családtagként fogadnak minket minden évben. Zarándoklataink során rendszeresen felkeresünk egy-egy emlékhelyet, templomot, közösséget, azzal a céllal, hogy mélyebben megismerhessük közös történelmünket és betekintést nyerhessünk a hitéleti, irodalmi történésekbe, az ott élők mindennapjaiba. Így jutottunk el a fogarasi Babits Mihály olvasókörbe, megtekintettük Gyergyószentmiklóson a hatvan esztendeig elveszettnek hitt Szent Miklós-harangot, átadtuk az azt eddig megőrző nagytétényiek lemezre vett hangos üzenetét. Marosvécsen betekinthettünk a Helikonisták világába, Maroshévízen a Tulipán gyermekotthon lakóit látogattuk meg. Moldvában Lujzikala­gorban sikerült magyar nyelvű szentmisét szerveznünk az ottani hívek nagy-nagy örömére. Meglátogattuk a leégett atyhai templomot, megismerkedtünk az ottani faluközösséggel, s 2022-ben visszatérnünk az immár felújított templomba is. Kilyén, amely már Sepsiszentgyörgy része, testvéri kapcsolatot ápol Sárpilissel. A pilisi Kovács Barna ajánlotta, hogy töltsünk egy fél napot Önnel Sepsiben” – mutatkozott be Visontai László zarándokszervező.

Május 25-én déli harangszókor már érkeztek is sárkányölő Szent György városába a szekszárdiak. Hallottak a Diószegi-cégről, a stadiont nem hagyhatták ki, városbemutatóra kértek, megcsodáltuk a Csíki utcai Szent Gellért-szobrot, a Vártemplomot, sorjáztuk az Erzsébet park történelmi értékeit. Zoli bácsi – szólított meg egy fiatalasszony a Vártemplomi dombról kitáruló hegynéző közben –, hol vannak a Csíki-havasok? Onnan menekültek dédnagyszüleim Bukovinába. Tusnád után netezzen (nézzen) mindig jobbra: azok fel a Gyimesi-hágóig mind a Csíki hegyek! – feleltem. Búcsúzás előtt még kezet szorítottunk egy közös esti szentmisén a Szent József-templomban, melyet Antal Zoltán káplán és a szekszárdi Priskin Zsolt diakónus mutattak be.  

Zsúfolt programmal vágott neki a népes csoport az előttük álló napoknak, két gyimesi útjuk között voltak részesei a hegynyeregben zajló pünkösdi szentmisének. „Mert az történik, hogy amikor szívünkből-lelkünkből akarunk valamit, akkor nem tud erőt venni rajtunk a fáradtság” – éreztük ki a zarándokszervező Visontai László szavaiból. Akkor igazi a zarándoklat, ha gyalogolunk is – hangzott el: Csíkszépvízen leszálltak az autóbuszról és csatlakoztak a gyimesi keresztaljákhoz.

Pünkösd másodnapján 22 órakor szólt a telefon: Zoli bácsi, most érkeztünk haza a Székelyföldről – hangzott Kerekes Ágnes bukovinai csángó ivadék fiatalasszony hangja, aki akkor érkezett éppen haza Kakasdra, ahová említett nagyszüleit telepítették le éppen a második világháborút követő időkben. Dédunokájuk meglátta Csíkban a Csíki-havasokat.

Minden belefért az öt napba – tudtuk meg. Kétszer átmentek pihenni, vacsorázni Középlokra és Hidegségbe gyimesi szokott helyükre. Háromszékről indulva még belefért útjukba egy csernátoni reggeli szentmise, a Szent Anna-tó is várta őket, s egy szentsimoni sörkóstoló is. Volt idő és kedv és akarat ismét látni Gyimesbükköt is a történelmi határnál. Tudni akarták, hogy mennyire haladtak Rákóczi várának újjáépítésével, akadt kedv és idő ünnepi misét hallgatni fenn a hegyoldalban a bükki kontumáci templomban is. S ami fontos: senki nem felejtette el, hogy búcsús vásárfia nélkül nem lehet hazamenni!