Rendületlenül végzi a dolgát a torjai ősi birtokon, nap mint nap ügyeket intéz, szerzi vissza a család földjét, erdejét. Noha az elmúlt három év alatt sikerült előrelépni, még mindig számos a bizonytalanság. Mindezek ellenére az élni akarás, a jövőbe vetett hit határozza meg minden egyes pillanatát, azon konok kevesek közül való, akik nem adják fel.

Gazdaság félszáz hektáron

Apor Csaba éppen gondterheltebben tart otthona, az Apor-udvarház egykori, szerény kertészlakása felé. Feleségével változatlanul ott él, mert a kúria felújításával lassan haladnak. Tekintete komor, mert mindig adódik valami új, megoldásra váró ügy, kellemetlenség, olyasmi,amire különben a birtokba helyezés bonyodalmai mellett semmi szüksége nem lenne. Amúgy is reggeltől estig szervezésből, adminisztrációból, a jövő lehetőségeinek fürkészéséből áll az élete. Miből mennyit ültetni, miként gazdálkodni, hogy nyereséges legyen? Ezen töpreng, gondolkodik, még most, nyolcvannyolc évesen is. Folyamatosan, megállás nélkül. Igaz, megtörténhet, hogy a szép emlékű ősök különös fiatalsággénjei mellett ebben az örökös lendületben rejlik a hosszú és értelmes élet titka. Mely sosem céltalan, melynek minden percében ragaszkodik mind a történelem sodrásában megmaradó családjához, mind tágabb közösségéhez, nemzetéhez is. Talán ez is örökletes, nem csak a frissesség sokak számára ismeretlen felhajtóereje. Életvitelében nyoma sincs arisztokratikusságnak; emberségnek, közvetlenségnek, egyszerűségnek annál inkább. Egy ma már igen szokványosnak számító, régi Dacia személygépkocsit vezet nap mint nap, s agrármérnökként azt a területet műveli, amit eddig a 18-as törvény alapján kaptak vissza, de bérel is földet, így most mintegy 50―60 hektárnyi szántón gazdálkodik.

Rendezni a birtokviszonyt

A tavalyi nagyon jó gazdasági év volt, meséli Apor Csaba (felvételünkön), jó volt a búzatermés (4000―5000 kilogramm között hektáronként), elég jó kukoricatermésük volt (5000 kilogramm fölött), krumpli nem termett sok, de minőségileg megfelelő. A birtokon van egy kis tejgazdaság is, huszonnégy szarvasmarhát tartanak, öt állandó alkalmazottat foglalkoztat, de a termés betakarításakor természetesen többen, akár ötvenen-hatvanan is napszámoskodnak. Persze, mint minden gazdának, neki is az értékesítés jelenti a legfőbb gondot. A krumplit néhány nappal karácsony előtt adta el, ,,ha szépet termelsz, akkor el lehet adni, de a szép nagyon sokba kerül". Ahhoz, hogy a háromszéki termelő versenyben maradhasson a nyugati krumplival, hogy tehát portékája jó minőségű legyen, az nagyon sokba kerül. ,,De a tavaly nem fizettünk rá a krumplira, azelőtt ráfizettünk." A napi készültség, munka mellett ,,pillanatnyilag várjuk a helyzet még jobbra fordulását, hogy az emberek véglegesen kapják meg birtokleveleiket". Mert akárcsak neki, számos sorstársának még nincs minden területről végleges okmánya, ,,birtokba vagyunk helyezve, de birtoklevelünk még nincs".

Jól jön a támogatás

Báró Apor Csaba úgy véli, a nyereséges gazdálkodáshoz nem szükséges túl nagy terület, ,,vagy dolgozol háromszáz hektáron, vagy negyven-ötven hektáron. Háromszázra nekünk nincs gépi felszerelésünk, a mostani területhez szerényen megvannak az eszközeink, és dolgozgatunk". Az elmúlt években alig tudtak új gépeket beszerezni, még nagyon hiányzik egy nagy traktor és egy talajgyalu, ,,de addig, amíg nincsen tisztázva százszázalékosan a birtokviszonyunk, nem merünk befektetni, nehogy elússzon". Az állami támogatásról ― amit a kifizetési ügynökség folyósít a gazdáknak ― azt mondja, ,,nagyon jól jön", de reméli, eljön az az idő, amikor vagy több lesz, vagy már nem lesz szubvenció, olyan viszonyok lesznek, hogy fel tudják venni a versenyt a Nyugattal. ,,De még távol állunk attól, hogy támogatás nélkül létezni tudjunk. Nagyon drága a vegyszer, nagyon drága a gázolaj, költséges a munkáltatás, a munkások, és amit elad az ember, az nem nagyon elég..." Az állatokkal hárman dolgoznak a birtokon, mindennap leadják a tejet a Covalactnak. ,,Ez elég jól megy, nehéz kihozni a minőségi tejet ― vagyis, hogy a csíraszám, a baktériumok száma ne haladja meg a megengedett értéket ―, de eddig sikerült."

Tőkénk a föld

Természetesen, éleződő gazdasági válság idején gazdák, kistermelők tömegét foglalkoztatja a kérdés: itt, a Székelyföldön, Háromszéken, amely hagyományosan mezőgazdaságra berendezkedett térség, milyen jövő vár mind az állattenyésztéssel, mind növénytermesztéssel foglalkozókra? Apor Csaba szerint az állattenyésztésnek van jövője, persze, jó lenne, ha meg tudnák fizetni a minőségi tenyészállatokat, ám ugyanakkor kissé bizonytalan is. ,,Véleményem szerint a mezőgazdaságba be kell fektetni, hitel nélkül egy lépést sem tudunk tenni. Modern gépek kellenek, mert a nyugati mezőgazdaság teljesen gépesített, ráadásul ott sokkal nagyobb állami támogatást kapnak a gazdák, mint itt. Ha Európa egyáltalán akarja, hogy mi létezzünk, akkor most befektetésre és segítségre van szükségünk, enélkül nem jutunk előbbre. Itt megvan a szorgalom, megvan az akarat, például Torja környékén sehol nem lehetett látni műveletlen területet, az elmúlt évben legfennebb 10―12 hektárnyi, ha volt, az erdőszéleken. Aztán jövőt látok a sok erdei kaszálóban, ahol állattenyésztést lehetne folytatni, kicsit nagyobb léptékben és ésszerűen, de oda is nagyon kell a befektetés, mert az itteni állatállományt nagyon nehezen lehet felszaporítani, és jó minőségű állományt kell előállítani". A tőkehiány jelenti a legnagyobb gondot, ugyanis szerinte a bankok a mostani gazdasági válságban óriási kamattal fognak számolni, 14―16 százalékos kamatot pedig nem bír meg a mezőgazdaság. ,,Ha van tőkéd, hogy befektessél, hogy modern gépfelszerelésed legyen, akkor 30―50 hektár körüli gazdaságokat életképessé lehet tenni. Sajnos, más szakemberekkel is beszélgetve, ugyanebben a helyzetben vannak... A mi tőkénk a föld, a föld és a munka, ez van nekünk. A jövedelem nagyon kevés, van úgy, hogy fedezi a költségeket, van úgy, hogy nem."

Állandó bizonytalanság

Az értékesítéssel van a legnagyobb baj, ismétli, jó volna egy értékesítési szövetkezetet létrehozni. Három év alatt egy lépést sem sikerült tenni ez irányba, az összefogásnak már azért sem látja esélyét, mert ,,sajnos, az erdélyi, vagyis a romániai magyar gazdák egyesülete, az RMGE a megyében nem létezik". A mezőgazdaságban amúgy is jelen lévő kiszámíthatatlanságot azzal próbálják áthidalni, hogy ,,igyekszünk az aranyközéputat választani, hogy mindenből legyen: gabona is, állat is, takarmány is; igyekszünk, de sajnos, november elsején, amikor kezdődik az új gazdasági év, még nem tudjuk, hol a vége, és mi lesz, ez a legnagyobb baj, bizonytalanságban vagyunk". Ilyen helyzetben mindig mentőövként jön a véletlen, az ,,egyéni szerencse". Amikor például 2007-ben az összes krumpliját el tudta cserélni kukoricára. ,,De hány ember vitte akkoriban falusi szemétdombra a krumplit? Rengetegen..." Most is ki kellett használni az ünnepek előtti konjunktúrát, mert már megint hoznak be krumplit külföldről, Magyarországról is, ott olcsó, és itt próbálják drágán eladni. ,,Hát ez sem jövőkép, hogy ebből éljünk meg, hogy behozzuk a krumplit Magyarországról vagy Lengyelországból, és itt eladjuk... Hát az a gazda, akinek van tíz-tizenöt, de akár két- vagy öthektárnyi földje, mihez kezd?" ,,Mert ma például krumpliból csak a legjobbat lehet eladni, 75, legtöbb 80 baniért, ez olyan ár, amire nem fizetnek rá, de 60 bani alatt a termelő ráfizet, ez tény és való. Jövő? Hát, ez egy szegény vidék, mert nem vagyunk búzavidék, nem vagyunk kukorica-, szója- vagy repcevidék..."

Szükséges a mezőgazdasági ipar

Hogyha Háromszéken meg lehetne termelni a szóját, a kukoricát és a repcét, tűnődik az agrármérnök, akkor ezeket jobban el lehetne adni, és az állattenyésztésben is fel lehetne dolgozni melléktermékeiket. A burgonyához szeszgyárak kellenének, csak Kézdivásárhelyen tizenegy volt belőlük. ,,Akkor a szeszgyár mellett lehet hizlalni egy csomó állatot, és olcsó a takarmány. De megszűnt minden, volt Kézdivásárhelyen az Amidon gyár, most már nem vesz be semmit, se krumplit, se kukoricát, hanem valami szörpöket csinálnak, amelynek az alapanyagát külföldről hozzák." ,,Hát itt kellene a mezőgazdasági ipart előteremteni, s azután biztosítani olyan vetőmagokat, amelyek itt is megteremnek, kitenyészteni egy repcét, egy szóját, amit Háromszéken is meg lehet termelni. 2008-ban nagy nehezen beérett a kukorica, amikor arattuk, 24―26 százalékos volt a nedvességtartalma, így nagyon nehéz tárolni, és meg kell szárítani. De nincs szárító a megyében... Az itteni gazdák számára a mezőgazdasági ipart kell fejleszteni, hogy legyen, ahova eladják az árut."

,,Mert így nesze semmi, fogd meg jól. Ki vagyunk szolgáltatva, jönnek a vevők, akik igyekeznek minél olcsóbban megvenni a takarmányt, a krumplit, és akkor nincs mit tenni, oda kell adni. A krumpliból is lehetne keményítőt csinálni, most viszont eladjuk a kiskereskedőknek, azok beviszik Bukarest, Galac környékére, igyekeznek minél kevesebbet fizetni érte. Kellene egy kis irányítás is, hogy tudjuk, mit termeljünk... Az állattenyésztés esetében 80 bani nagyon kevés a tej literéért, decemberben ugyan közel 94 banit fizetett a Covalact, de Brassóban a mezőgazdasági piacon 2,50―3 lejt is adnak érte, de hát nem lehet oda hordani... Kézdin 2 lej a flakonos tej, de ez nem megoldás, hogy megyek a piacra vele. Több feldolgozóüzem kellene húsra, tejre, mindenre... Kényszerhelyzetben vagyunk, másoktól függünk. Van jövő a mezőgazdaságban, de nem így, fel kellene építeni egy mezőgazdasági ipart, amely felvásárolja a nyers terméket. S a gépesítés is nagyon fontos, mert mi a nyugatitól még nagyon messze járunk..."

Élni kell

Szokványos hétköznapokon báró Apor Csaba háromnegyed hat, hat óra körül kel. Mindig. ,,Nem korai ez gazdának, meg kell szokni, meg is szoktam, ez nem probléma, hétre, fél hétre bent kell lennem az istállóban." Mert részt kell venni a munkában, ott kell lenni. Ez az ott-tartózkodás aztán egészen este hétig elhúzódik, mindig akad megoldanivaló, és érdeke, hogy minél nagyobb fokkal, minél tisztábban tudja leadni a tejet. ,,Az átadásnál ott kell lennem, rajta kell tartanom a szememet, mikor ki jön, állandóan oda kell figyelni. És amikor a földeken dolgozunk, naponta legalább kétszer végig kell mennem, reggel a beállításnál, dél körül van az ellenőrzés, mert az emberek szeretnek többet ebédelni, és este jó látni az eredményt..." Délben pihen egy, legtöbb két órát. Mindez sok ügyintézéssel jár, munkáját egyedül végzi. Hogy nem lehetne-e már pihenni is, nyugodtabban élni, rokonságot, unokákat látogatni?... ,,Lehetne, de hát ha nem engedik, mit tegyek..." Át szeretné adni a stafétát fiainak, de ,,egyelőre még nem lehet".

Egyelőre tehát marad a készenlét, a napi munka. Az állandó problémamegoldás. Mi hajtja, mi az, ami folyamatosan arra készteti, hogy ne adja fel? ,,A feladás öngyilkosság. Nem akarok én öngyilkos lenni, élni kell. Ha létezni akarunk, valami kell legyen a lábunk alatt, nem? A kommunizmusban is, ha jól dolgoztál, megélhettél, így van ez most is, ha nem dolgozol, nem tudsz megélni." De még 88 évesen is reggel héttől este hétig kell dolgoznia?

— Muszáj. Hát mit csináljak? Nem nézhetem a fű növését. Csak bámuljam a világot? Hát azt nem lehet... ,,Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül"...