A Sepsiszentgyörgynek versenyző Tamás Csaba és Chi Lo Sa Chomodus nevű lova nyerte meg a 12. Székely Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta határon túli, legrégebbi előfutamát. A péntektől vasárnapig megtartott színvonalas eseményre több ezren voltak kíváncsiak, a három kategóriában – Vágta, Góbé és Kishuszár Futam – összesen harmincnégy lovas tette próbára gyorsaságát és ügyességét.
Mint minden évben, idén is a Székely Vágta versenyei hozták a legtöbb izgalmat Erdély talán legnagyobb lovas eseményén. A budapesti Nemzeti Vágta hétvégi előfutama amolyan háromszéki affér volt, hiszen a tizenhárom nevezőből kilenc lovas Kovászna megyei település színeiben sorakozott fel a rajtvonalnál. A szombati elő- és a vasárnapi középfutamok után Sepsiszentgyörgy képviseletében Tamás Csaba és Chi Lo Sa Chomodus, míg a Kilyénnek versenyző Jakab Norbert és Pasadena jutott be az Óriáspince-tetőn lezajlott megmérettetés fináléjába. A döntőbeli négy versenyző közül Tamás Csaba kapta el legjobban a rajtot, s bár a farkaslaki Bálint Szilamér és Villámlás végig ott volt a nyomában, előbbi végső sikere nem forgott kockán. Harmadikként a székelyberei Gomboczi Dániel Zsolt és Bagdad vágtázott át a célvonalon, míg a kilyéni versenyző negyedik lett.
A Góbé Futam tizenhét fős mezőnyében öt háromszéki lovas harcolt a vasárnapi döntőbe jutásért, ám sajnos közülük csak a kézdivásárhelyi Papp Alpárnak és Táltosnak sikerült bekerülnie a legjobb négy közé. A céhes városi zsoké jó starttal és remek teljesítménnyel végig versenyben volt a diadalért, ám a véghajrában az etédi Kelemen Sándor Géza és Viktor lova bizonyult a jobb párosnak, és 2022 után ismét megnyerték a nem igazolt eredetű hátasok viadalát. Második Kézdivásárhely képviselője, míg harmadik a tusnádi Kolozsvári Bence és Hand Furioso-28 Lidére lett. A Kishuszár Futamban mindössze négy lovas volt érdekelt, mindannyian Hargita megyei települést képviselve pattantak nyeregbe, a mezőny pedig három lányból és egy fiúból állt. A rajtot a farkaslakai Demény Magor és Szélvihar lova kapta el a legjobban, az első kör felénél már több lóhosszal vezetett, rajt-cél győzelme pedig egy pillanatra sem volt kérdéses.
Eredmények: * Székely Vágta: 1. Tamás Csaba és Chi Lo Sa Chomodus lova (Sepsiszentgyörgy), 2. Bálint Szilamér és Villámlás (Farkaslaka), 3. Gomboczi Dániel Zsolt és Bagdad (Székelybere), 4. Jakab Norbert és Pasadena (Kilyén) * Góbé Futam: 1. Kelemen Sándor Géza és Viktor lova (Etéd), 2. Papp Alpár és Táltos (Kézdivásárhely), 3. Kolozsvári Bence és Hand Furioso-28 Lidére (Tusnád község), 4. Domokos Árpád és Ipoj (Gyergyócsomafalva) * Kishuszár Futam: 1. Demény Magor és Szélvihar lova (Farkaslaka), 2. Bíró Kamilla és Szilaj (Csíkcsicsó), 3. Péter Zsanett és Csuda (Székelyudvarhely), 4. Ünver Leila és Villám (Felsőboldogfalva). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.