A Sepsi OSK bejelentette, hogy megszerezte Bogdan Oteliță játékjogát. A 20 éves jobbhátvéd három évre szóló szerződést kötött a kétszeres Román Kupa-győztes csapattal. A háromszéki együttes azt is nyilvánosságra hozta, hogy közös megegyezés után távozott Răzvan Began kapus, akinek köszönik a klubért tett szolgálatát, és sok sikert kívánnak további pályafutásához.
Oteliță az előző idényben a Gloria Buzău játékosa volt, 26 mérkőzésen lépett pályára, ezeken kiosztott két gólpasszt. Az Aradi UTA elleni osztályozó mindkét meccsén kezdőként kapott lehetőséget, az odavágóban elért gól nélküli döntetlen után a havasalföldi csapat a visszavágóban 5–1 arányban kikapott. A 20 éves jobbhátvéd korábban szerepelt a Ceahlăul Piatra Neamț és az Aerostar Bacău együttesében is, 2020 és 2023 között 51 találkozón négy asszisztot jegyzett a másodosztályban. Idén bemutatkozott a korosztályos válogatottban (U20), az Elit Ligában eddig két mérkőzésen bizonyíthatott.
Két év után távozott a sepsiszentgyörgyi csapattól Răzvan Began, akivel közös megegyezéssel bontott szerződést a klub vezetősége. A máramarosszigeti kapus 2021 nyarán érkezett Sepsiszentgyörgyre, a nemrég véget ért szezonban hat mérkőzésen lépett pályára, ezeken kilenc gólt kapott. A 2021–2022. évi idényben csak öt találkozón védhetett, azokon négyszer találtak be az ellenfelek, míg egyszer a 26 éves hálóőr lehúzta a rolót.
A Sepsi OSK szerdán elkezdte a nyári felkészülést, az edzést a múlt héten kinevezett Liviu Ciobotariu irányította. A kötelező orvosi vizsgálatok mellett a labdarúgók a napokban hazai környezetben gyakorolnak, majd vasárnap az osztrák Bad Tatzmannsdorfba utaznak. A programban három edzőmeccs is szerepel, június 21-én a magyar bajnok Ferencváros, június 29-én a bolgár ezüstérmes CSZKA Szófia ellen, valamint egy találkozóról továbbra is folynak az egyeztetések. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.