Idénynyitás Kovásznán

2023. június 19., hétfő, Közélet

Zenés-táncos programokkal, kiállításokkal, helyi termékek bemutatójával, gulyásleves- és borvízkostolóval nyitották meg szombaton a fürdővárosban a turisztikai idényt. A Városi Művelődési Ház szabadtéri színpadán, illetve a kultúrház előtti téren zajló programok szervezője a kovásznai polgármesteri hivatal és a művelődési ház, partnerségben a Kovászna Megyei Turizmusért Egyesülettel.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A kétnapos rendezvényt azért időzítették a hét végére, mert a fürdővárosba most kezdtek érkezni nagyobb számban azok a fürdővendégek, akik államilag támogatott gyógy­üdülőjegyekkel jönnek Kovásznára – tudtuk meg a szervezőktől.

Míg tavaly a munkaügyi minisztérium 229 millió lejt biztosított az Országos Nyugdíjpénztáron keresztül forgalmazott gyógyfürdőjegyekre, idén 300 millió lejt különítettek el erre a célra, ebből mintegy 120 ezer jegyet osztanak ki nyugdíjasoknak és más kedvezménye­zetteknek, amelyeket az ország különböző üdülőhelyein használhatnak fel. Noha az Országos Nyugdíjpénztár tulajdonában levő létesítményekben már február végén fogadták az államilag támogatott jegyekkel rendelkezőket, a magántulajdonban levő, gyógykezelő központokkal felszerelt szállodák előtt csak június 13-án nyílt meg a lehetőség a nyugdíjas jegyekkel érkezők fogadására.

Kovásznán a munkaügyi minisztériumhoz tartozó Dacia Szálló mellett a Kovászna Turizmus Rt. tulajdonában levő Őzike, Szarvas és Kovászna szállókban, a Hargita megyei ortodox püspökség tulajdonában levő Fenyő Szállóban és az országos szakszervezet Sind Tour Trading Kft.-jének Montana Szállójában fogadnak nyugdíjas jegyekkel érkezőket. A kovásznai turisztikai információs iroda adatai szerint a fürdővárosban jelenleg közel 3000 fürdővendég tartózkodik.

A turisztikai idénynyitó rendezvényen szombaton délelőtt a kóstolásra ingyen felajánlott gulyáslevesnél láttunk nagyobb tolongást, ezenkívül nem nagyon tűnt fel a nagy turistalétszám, ugyanis a látogatók egész nap jöttek-mentek. A hagyományos termékbemutató mellett a Turisztikai Információs Iroda standjánál volt borvízkóstoló, bemutatták a helyi turisztikai látványosságokat, jellegzetességeket és a helyi szállásokat.

Miközben a művelődési ház előtt „zajlott a vásár”, bent, a szabadtéri szimpadon a Tanulók Klubja tánc­csoportjai, a Művészeti és Népiskola diákjai, a SICTON együttes szórakoztatta az érdeklődőket. A városi könyvtárban meg lehetett tekinteni a Kovászna, a mofetták és az 1000 borvízforrás városa című kiállítást, illetve a művelődési házban Gazdáné Olosz Ella textilművész állandó kiállítását. Vasárnap az uzoni Atlantisz fúvószenekar biztosította a rendezvény jó hangulatát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2023-06-19: Közélet - Fekete Réka:

Elballagtak a sepsiszentgyörgyi tagozat végzősei (Babeș–Bolyai Tudományegyetem )

Az élethez, a tanult szakma sikeres gyakorlásához türelemre, bátorságra és fegyelemre van szükség – hangsúlyozta Csák László programvezető a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi tagozata közigazgatási szakos végzőseinek pénteki ballagásán. A környezettudományi szakon korábban búcsúztatták a harmadéveseket, az üzletigazgatási tanszék három szakán és a mesterin szombaton tartották a ballagási ünnepséget.
2023-06-19: Belföld - :

Széchenyi-díjat kapott Péntek János nyelvész

Kolozsváron pénteken átadták a Széchenyi-díjat Péntek János nyelvésznek, emeritus professzornak. A magyar tudományos élet legrangosabb állami kitüntetését Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja nyújtotta át a 81 éves díjazottnak, miután felolvasta a hivatalos oklevél szövegét.