A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület június 17-én és 18-án a szemerjai stadionban szervezte meg a Nagy Mozgáskihívás elnevezésű versenyét, ahol hatfős csapatok 6, 12 és 24 órás futáson vettek részt. Az esemény a Mozogj az egészségért programsorozat csúcspontja volt, a 12 benevezett alakulat 2687 kört teljesített, ami 1074,8 kilométert jelent.
A megyeszékhelyi Fitness Tribe Egyesület közleményében kiemeli: a programsorozat május elején indult, és egyszerre volt kihívás és csapatépítés, a különböző tevékenységeken és programpontokon keresztül az egészséges életmód és a mozgás fontosságára akarták felhívni a figyelmet.
A program során négy eseményen vehettek részt az érdeklődők. Először Erdős Alpár pszichológus tartott előadást, ahol szakemberként beszélt azokról a mentális akadályokról, amelyek meggátolják az embert, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozza ki magából. A Mozogj az egészségért! program második eseménye a 10 000 méter magasra című film vetítése volt, amelyet egy kötetlen beszélgetés követett Radu Restivan rendezővel.
A harmadik szakaszban az étkezésé volt a főszerep, ahol Bicsok Éva biológus, táplálkozás-szakértő mutatott irányvonalat az egészséges táplálkozáshoz vezető úton. Utoljára dr. Szász Dezső ortopéd szakorvos és Magyarosi Orsolya gyógytornász, sportrehabilitációs tréner tartott előadást arról, hogyan is működik a test, a csontok, az izomzat, illetve mire figyeljünk, hogy megelőzzük a sportsérüléseket.
A programsorozat csúcspontja a múlt hétvégén rendezett családias hangulatú Nagy Mozgáskihívás volt, amelyre 12 csapat nevezett. Kilenc együttes hat, két gárda 12 órát szaladt a szemerjai stadionban, míg egy alakulat vállalta, hogy 24 órán keresztül szalad. A szervezők kiemelték, emberpróbáló teljesítmény volt, amely során fergeteges hangulatú napot töltöttek együtt.
A hatórás futáson két kategóriában versenyeztek, a csapatok között a VVTF 181 körrel az első helyen végzett, a második 168 körrel a Puskás, a harmadik pedig 139 körrel a Fitness Tribe-Reggel 6 lett. A munkaközösségek között a Váradi József iskola 165 körrel az első pozícióban zárt, mögötte a Virgoncok 158 körrel a második, míg a Sepsi Police 155 körrel a harmadik lett.
A tizenkét órás megmérettetés győztese a VO2MAX lett, amely 386 kört teljesített, az ÉMM 285 körrel a második helyen fejezte be a viadalt. A verseny legkitartóbb együttese a FUTkorÁszok volt, amely 24 óra alatt, napsütésben és zuhogó esőben összesen 633 kört tett meg.
Eredmények: * 6 óra, csapatok: 1. VVTF 181 kör, 2. Puskás 168, 3. Fitness Tribe-Reggel 6 139, 4. Mágikus lábak 138 * 6 óra, munkaközösségek: 1. Váradi József-iskola 165, 2. Virgoncok 158, 3. Sepsi Police 155, 4. Depo & BTheHotel 152, 5. Könyvtárosok – Bod Péter Megyei Könyvtár 127 * 12 óra: 1. VO2MAX 386, 2. ÉMM 285 * 24 óra: 1. FUTkorÁszok 633. (miska)