A magyar válogatott kedden kétgólos győzelmet aratott a litván csapat felett a Puskás Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a sikernek köszönhetően élre állt a csoportban, az eddig listavezető szerbek a hajrában egyenlítve játszottak döntetlent Bulgáriában.
A magyar szurkolók valóságos zászlóerdővel és nemzeti színű molinóra kiírt Minden meccsnap: ünnepnap! üzenettel fogadták kedvenceiket a telt házas stadionban. A válogatott játékosai ennek megfelelően nem akartak ünneprontók lenni, indulásból magukhoz ragadták a kezdeményezést, alig nyolc percet kellett várni az első veszélyes helyzetre, de Gazdag Dániel fejesét egy vendég védő, majd a szöglet után Szalai Attila lövését a kapus hárította. A beszoruló litvánok erejéből kizárólag védekezésre futotta, azonban a hazai csapatnak így is sikerült ígéretes akciókat vezetnie. Marco Rossi kérésének megfelelően záporoztak a lövések a litván kapura, aztán Varga Barnabás révén fél óra játék után a házigazdák vezetést szereztek. Szünet előtt növelhették volna előnyüket, de Szoboszlai Dominik szabadrúgása a keresztlécen csattant.
Térfélcserét követően nagyot védett a litván kapus Gazdag lövésénél. A későbbiekben is hatalmas fölényben játszottak a magyarok, ám a korábbiaknál kevésbé voltak veszélyesek, lehetőség Sallai Roland és a csereként beállt Kleinheisler László előtt adódott, de előbbi közeli fejese és utóbbi lövése is elkerülte a bal alsó sarkot. Bár a hajrában sokkal több litván akció futott végig, a vendégek végül egyetlen kaput eltaláló kísérlettel zárták az összecsapást, így nem forgott veszélyben a hazai győzelem. A mérkőzést aztán végleg lezárta Sallai bombagólja, amely után már mindkét gárda a hármas sípszót várta.
Eredmények, 4. forduló: * G-csoport: Magyarország–Litvánia 2–0 (gólszerzők: Varga B. 32., Sallai 83.), Bulgária–Szerbia 1–1 (gsz.: Despodov 47., illetve Lazović 90+6.) * I-csoport: Svájc–Románia 2–2 (gsz.: Amdouni 28., 41., illetve Mihăilă 89., 90+2.), Izrael–Andorra 2–1 (gsz.: Shlomo 42., Solomon 61., illetve Rosas 52.), Fehéroroszország–Koszovó 2–1 (gsz.: Morozov 73., Ebong 75., illetve Muriqi 87. – tizenegyesből).