Zöld gondolatok tábora

2023. június 27., kedd, Közélet

Idén is Kommandón zajlik a Természet – Az élet forrása nevet viselő tábor, amelyet már 7. alkalommal szerveznek meg azzal a céllal, hogy a gyermekek többet tudjanak meg a környezettudatos életmódról, találkozzanak új gondolatokkal, amelyek beépülnek a mindennapjaikba.

Töretlen sikernek örvend a rendezvény. Amióta először megszerveztük, folyamatosan várjuk a megye különböző településeiről a 10–16 év közötti gyermekeket. A zöld nevelés a legfontosabb célunk, ez minden tevékenységnek a része, az ébresztőt követő reggeli tornától egészen a hulladékgazdálkodási, újrahasznosítási témákat érintő előadásokig, az olyan tevékenységeket is beleértve, amelyekben a mindenki számára elérhető alternatív közlekedési lehetőségeket próbáljuk ki a görkorcsolyától a bicikliig. A játékokban is odafigyelünk az újrahasznosításra, például toalettpapír gurigából készítünk játékot, illetve origamit hajtogatunk, ez is új életet ad a papírnak – összegezett Ráduly Attila szervező, a Zöld Nap Egyesület vezetője.

A tábor szervezői, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület és a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) ebben az évben is a támogatók között tudhatták az Országos Felelősségátvállalási Szervezeteket (OIREP), Kovászna Megye Tanácsát és Kézdivásárhely önkormányzatát, amelyek hozzájárulásával sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, zabolai, albisi, kézdiszentléleki, kézdiszentkereszti, lemhényi iskolások bővíthették tudásukat a hulladékgazdálkodás, a körkörös gazdaság és környezetvédelmi témákban.

Ambrus József, a megyei hulladékgazdálkodási egyesület igazgatója elmondta: „az, hogy Kovászna megyében jók a hulladékgyűjtési eredmények, nem csupán a jól kialakított rendszeren, nem csak a gyűjtést végző cégek munkáján és a begyűjtő odafigyelésén múlik: a legfontosabb az emberek hozzáállása. Tudjuk, hogy ez egy hosszú távú folyamat, ami működik, de odafigyelést és az információk továbbítását igényli: azt tapasztaljuk, hogy a gyerekeken át a szülőket, nagyszülőket is elérjük, így a végeredmény egy tisztább és egészségesebb társadalom lesz. Ezért úgy gondolom, hogy egy ilyen kezdeményezésnek öröm részese lenni!”

Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület, Sajtóiroda

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-06-27: Szabadidő - :

A nap fotója

2023-06-27: Szabadidő - :

Amatőr ifik pingpongversenye

A test és a lélek egyensúlyban való edzése érdekében különböző korcsoportok számára évente négy alkalommal rendeznek asztalitenisz-bajnokságot Kézdivásárhelyen. Június 22-én az amatőr ifjúsági sportolók hagyományos pingpongversenyét tartották meg a Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi Sportiroda szervezésében, a Communitas Alapítvány és az Európai Szolidaritási Testület támogatásával.