Száz évre visszamenő kalandozáson vesznek részt egy kisregény segítségével azok a gyermekek, akik ezen a héten a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Csodalámpa napközis táborában töltik a vakáció öt napját. Ez csupán a kezdete a könyvtár szünidős programjainak, amelyek célja a játékos olvasásnépszerűsítés, összehozni a könyvbarátokat azokkal, akiknek nem árt egy kis biztatás a betűk világa felé.
Reggelente verses, énekes ritmusokkal kezdenek, majd együtt olvassák Gévai Csilla A fecsegő kastély kisregényét, amelynek történetét a saját fantáziájuk segítségével egészítik ki. Bár csupán százéves visszapillantásról van szó egy időgép segítségével, ottjártunkkor egy kisfiú azt mondta, ő szívesebben utazna vissza a piramisok építésének korába még akkor is, ha az Jézus születése előtt volt. Ötletekből kifogyhatatlanok az első és második osztályos gyermekek, ezért Hollanda Andrea táborvezetőnek, a könyvtár olvasószolgálata irányítójának nincs könnyű dolga, hogy visszaterelgesse a figyelmet a választott kisregényre.
Az elemisek nagyobb korosztályát a július 10–14. közötti Csodalámpa-táborba várják, a helyek a meghirdetés utáni órákban már beteltek, ezért a július 17-től négy héten át (délelőtt 10–12 óra között) nyitva tartó kertkönyvtárban foglalkoznak mindazokkal, akik említett táborokból kimaradtak és együtt szeretnének olvasni, kézműveskedni, játszani a könyvek birodalmában.
A tanév idején a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen szervezett Az ismeretlen ismerős: Petőfi Sándor című, kétfordulós online vetélkedő nyerteseinek jutalomtábora is közeleg, július 3-tól hat csapat vesz részt a csernátoni olvasó- és kézművestáborban.
Ezen kívül a megyei könyvtár a vakációban is folytatja Mesekerék programját, amely révén háromszéki községi könyvtárakba visznek kiadványokat a februárban indított könyvgyűjtő akció terméséből és egy nagyobb magyarországi adományból, de nem hagyják ki a gyermekfoglalkozásokat sem: ahol megfordulnak, mindenütt tartanak olvasásnépszerűsítő játékos tevékenységeket – tudtuk meg Hollanda Andreától.
Arról, hogy mit olvasnak a gyermekek szívesebben, illetve mennyire tud a könyvtár a vásárlások során lépést tartani a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalommal, Szonda Szabolcs könyvtárigazgatót kérdeztük. Az intézményvezető elmondta, a Harry Potter továbbra is sikerkönyv, de az adott korosztálynak is sikerül klasszikusokat és kortárs szerzőket ajánlani. Míg korábban alig jelentek meg új könyvek, az utóbbi tizenöt-húsz esztendőben a kortárs irodalom ellepte a könyvpiacot, ez a gyermek- és ifjúsági irodalomra is vonatkozik, ezért a megyei könyvtár állandóan résen van, hogy beszerezze a legújabb könyveket – mondotta.
Olvasni jó, de nem mindegy, hogyan és mit – véli Hollanda Andrea. Vannak kisiskolások, akik negyedikben is nehezen olvasnak, nem élmény számukra az olvasás, ezért kell a kezükbe adni a koruknak megfelelő irodalmat és elvinni olvasótáborba, ahol a könyv a közös főszereplő – állítja a könyvtárpedagógus.