MEGEMELNÉK A VÁLASZTÓI KÜSZÖBÖT. Törvényjavaslatot nyújtottak be tegnap a képviselőházban a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt honatyái, akik indítványozzák, hogy a jelenlegi 5-ről 7 százalékra emeljék a parlamenti bejutási küszöböt – számolt be a dincolodesport.eu portál.
Radu Cristescu (PSD) és Adrian Cozma (PNL) kezdeményezése ugyanakkor megszüntetné az RMDSZ-t is érintő „alternatív küszöböt”. Utóbbi révén nem csupán azok a politikai alakulatok küldhetnek képviselőket a parlamentbe, amelyek elérik az 5 százalékos küszöböt, hanem azok is, amelyek legalább négy megyében 20 százalékon teljesítettek. Kezdeményezésük kapcsán a honatyák azzal érvelnek, hogy az elmúlt 20 évben a képviselőházban és a szenátusban tapasztalt jelentős politikai széttagoltság megnehezítette a stabil parlamenti többség kialakítását, s ez kihatott a politikai és kormányzati, illetve a gazdasági stabilitásra egyaránt.
KÉSELÉS AZ ÁLLATKERTBEN. Letartóztatták tegnap azt a 17 éves fiút, aki halálra késelt egy 14 éves lányt, és súlyosan megsebesített egy 20 éves fiút kedden a craiovai botanikus kertben. A Digi24 információi szerint kedden 4 óra körül a 14 éves lány és a 20 éves fiú a craiovai botanikus kertben szaladt, amikor odalépett hozzájuk egy 17 éves fiú, és bámulni kezdte a lányt. A 20 éves fiú állítólag a lány védelmére kelt, szóváltás alakult ki, majd a támadó elővett egy kést, és többször megszúrta a 20 éves fiút. A lány is közbelépett, és megpróbálta szétválasztani őket, de a támadó rávetette magát, és őt is többször megszúrta. A támadás következtében a lány életét vesztette, a fiatalember pedig súlyosan megsérült, kritikus állapotban fekszik az intenzív osztályon. A 17 éves támadó a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság egyik rendőrének a fia, aki egy vidéki rendőrségen dolgozik. A craiovai Tudor Vladimirescu Katonai Kollégium diákja, ahol a Digi24 szerint vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, okozott-e korábban is gondot. A kollégiumba való felvételihez a hallgatónak részt kell vennie egy egynapos felmérésen, amely pszichológiai tesztekből, fizikai képességfelmérőből és egy végső értékelő interjúból áll. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.