Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke vehette át a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díját szombaton Pürkerecen. Az erdélyi evangélikusság legmagasabb kitüntetését a II. Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklatán adták át az RMDSZ háromszéki politikusának.
Végh Nimród lelkész méltatásában az együttműködés, a csapatmunka, a „nem tisztséget, hanem munkát osztunk”-elv hírnökeként jellemezte a kitüntetettet. Elmondta, Tamás Sándornak nem a közéleti szerepvállalását, vitathatatlan eredményeit, fáradhatatlan teherbírását, kitűnő beszélgetőképességét díjazzák elsősorban, hanem emberségét. „Emberként van jelen a közéletben” – mondta, hangsúlyozva, hogy a díjazott egyszerre együttműködő, jóindulatú és segítőkész. Jelezte azt is, hogy Tamás Sándor „közéleti pályafutása során következetesen kiállt a Székelyföld autonómiája és az erdélyi magyarság érdekképviseletének egysége mellett”. Ugyanakkor a háromszéki kistérségek, egykori székely székek összehangolt fejlődéséért dolgozik, és kötelező feladatai mellett az anyanyelvhasználatért, a kisebbségi jogok bővítéséért küzd. Kezdeményezője a székely szórvány partnerségi programnak, támogatója a brassói repülőtér építésének, a barcasági magyaroknak, a székelyföldi evangélikusoknak. Emellett a jogtalanul elkobzott erdő- és földterületek visszaszolgáltatásáért, a közbirtokosság érdekében is felemelte szavát – hangzott el. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.