De téves az a felfogás, hogy valamitől vagy valakitől függ a boldogságunk. Ha külső tényezőre, magunkon kívülre helyezzük a boldogság forrását, akkor egy függőségi viszony jön létre, ahol elvárás, ragaszkodás vagy birtoklás van. Mert ha csak akkor leszek boldog, mikor elmegyek nyaralni, vagy lesz egy tűzpiros autóm, esetleg (pár)kapcsolattól várom el, hogy boldoggá tegyen, akkor önmagam szabadságát adom fel saját erőm kárára. Mert mikor hiszek magamban, szeretem magam és törődöm magammal, akkor egész, teljes vagyok. Ellenkező esetben a hiányállapotomat követelem kiegészíteni a környezettől, a kapcsolattól.

Ezért lényeges, hogy kapcsolódásainkban nem „félként” – mert ebben az esetben két fél nem egy egész –, hanem egészként legyünk benne, mert akkor szabadon tudunk választani egy dolog vagy társ mellett, és nem azért, hogy a hiányt pótolja, hanem mert így teljesebbé válik az életünk. Ez az igazi szeretet és boldogság állapota, mikor önmagamat és mást is olyannak fogadok el, amilyen, és nem egy idealizált képet tartok fenn, ami ha nem elvárásaim szerint működik, akkor „boldogtalanná tesz”.

Mikor teljes és boldog vagyok magamban, akkor ezt az állapotot osztom meg mással, a környezettel, és akkor nem azon van a lényeg, hogy nekem mire lenne szükségem, hanem mit adhatnék, hogy együtt még teljesebbek, „jobbak” legyünk. Ebben az esetben nincs elvárás vagy kényszer, hogy „megszerezni valami jót”, vagy „jól kell viselkedni”, vagy „elég jónak lenni”, mert ha önmagadat adod, akkor belülről fakad, hogy jót nyújtsál, ami mindenkinek építő, felemelő.

Tehát, ha egészként tudok létezni, és mindketten egészként tudunk benne lenni egy kapcsolatban, akkor elmondhatjuk, hogy együtt vagyunk jók!

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó