Nem sikerült a pontszerzés a Top Cross TCS csapatának versenyző ozsdolai Ördög Zoltánnak, akit kizártak az elmúlt hétvégén Ciolpani-ban megtartott ifjúsági motokrossz-világbajnokság MX125-ös géposztályának első futamán, a háromszéki versenyző azonban a másodikban a 26. helyen ért célba. A kategória vb-címét a francia Mathis Valin szerezte meg.
Július 7–9. között sporttörténelmi viadalra került sor a Ciolpani-ban található TCS Racing Parkban, ahol az ifjúsági motokrossz-világbajnokság idei kiírását tartották meg. A népes mezőnyben – harminchét ország színeiben összesen 249 terepmotoros harcolt a 65, a 85 és a 125 köbcentis géposztály vb-címéért – ott volt az ozsdolai Ördög Zoltán is, aki számára felemásra sikeredett a hétvége. A Top Cross TCS csapatának versenyző háromszéki terepmotoros szombaton jól teljesített az időmérőn, a vasárnapi első futamon azonban kizárták, a másodikon viszont a 26. pozícióban intették le.
„Nagyon kimerítő volt a második futam, mivel az utolsók között rajtoltam el. Kevéssel később el is estem, ez pedig még nehezebbé tette a versenyemet. Roppant meleg volt, a pálya pedig körről körre egyre nagyobb kihívást jelentett, így egészen elfáradtam. Sokat edzettem itt, de ebben az erős mezőnyben és a nehéz körülmények között most csak ennyire futotta. Mindezek ellenére erősen örvendtem, hogy itt lehettem a világbajnokságon, de sajnálom, hogy elmaradt a pontszerzés” – nyilatkozta a verseny végén Ördög Zoltán, akinek a végső vb-helyezése lapzártáig sajnos nem érkezett meg.
„Felemásra sikeredett Zoltán hétvégi versenye. Az első futamon elesett, s kitolta a motorját, hogy újraindítsa, ám nem ott ment vissza a pályára, ahol kellett volna, és emiatt kizárták. A második futamon is elesett, és a mezőny végéről tornászta fel magát a 26. helyre. Nehéz ezen a szinten jól teljesíteni, jobb eredményhez pedig nagyobb támogatás kell. Összességében elégedettek vagyunk a hétvégi teljesítménnyel, ugyanis nagy dolog Ozsdoláról eljutni idáig. Lelkesen és keményen harcolt, nagy volt a nyomás rajta, de ezen a szinten már nem elég az ember, komoly technikára is szükség van” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ördög István, 16 esztendős motorosunk édesapja.
Ifjúsági motokrossz-világbajnokság, eredmény – MX125: ♦ 1. futam: 1. Mathis Valin (francia, GasGas), 2. Simone Mancini (olasz, Yamaha), 3. Nicola Salini (olasz, Yamaha)... kizárva – Ördög Zoltán (KTM) ♦ 2. futam: 1. Janis Martins Reisulis (lett, Yamaha), 2. Mathis Valin (francia, GasGas), 3. Francisco Garrica (spanyol, GasGas)... 26. Ördög Zoltán (KTM).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.