A nyolcszoros svéd bajnoktól, a Luleå Baskettől érkezik erősítés a Sepsi-SIC csapatához, miután a Zoran Mikes edzette megyeszékhelyi alakulat megszerezte a 29 esztendős Ellen Nyström játékjogát. Érkező mellett távozóról is hírt kell adnunk, hiszen mindössze egy szezon után távozik Háromszékről a konstancai születésű Andreea Mititelu.
Ellen Nyström 1993. szeptember 15-én született a svédországi Luleåban, 2013 és 2017 között a Colorado State University játékosa volt, majd három szezonig a spanyol IDK Euskotren alakulatát erősítette. Ezt követően hazaigazolt szülővárosába, és a Luleå Basket csapatával 2021-ben és 2023-ban is svéd bajnok lett. A 185 cm magas dobóhátvéd az előző bajnoki szezonban 29 mérkőzést játszott a Luleå együttesében, ezeken átlagban 25 percet töltött a pályán és meccsenként 12,2 pontot, 4,3 lepattanót, 3,9 gólpasszt jegyzett. A svéd válogatottal részt vett az idei női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjén, s négy mérkőzésen összesen 101 percet játszott, 22 pontot dobott, volt 13 leszedett labdája és 8 asszisztja.
Csapatunktól származó információk szerint a zöld-fehérek jelen pillanatban további egy-egy román és külföldi játékossal folytatnak tárgyalásokat, ezek végkifejlete csak a napokban lesz ismert.
Mindössze egy idény után távozik Sepsiszentgyörgyről a konstancai születésű Andreea Mititelu, aki az Aradi FCC-nél folytatja pályafutását. A 22 esztendős kosaras lány 2022-ben a Konstancai CSU alakulatától érkezett Háromszékre, ahol mind a hazai, mind a nemzetközi porondon lehetőséghez jutott. Mititelu az Európa-kupában öt meccsen lépett pályára, s 33 perc alatt 7 pontot és 6 lepattanót jegyzett. A Nemzeti Ligában 25 mérkőzésen átlagban 13 percnyi játékidőhöz jutott, találkozónként pedig 3,3 lepattanó, 1 gólpassz és 5,8 pont volt a mérlege. A Román Kupában ugyancsak öt összecsapáson volt parketten, átlagosan 14 perc, 3 leszedett labda, 0,8 assziszt és 7,6 pont került a neve mellé.
Ha már távozókról esik szó, el kell mondani, hogy a továbbiakban Anamaria Pop sem marad a hétszeres bajnok és nyolcszoros Román Kupa-győztes alakulatnál, a 20 esztendős sepsiszentgyörgyi játékos két szezon után keres új csapatot magának.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.