Június utolsó napjaiban csűrátalakításokról szóló szakmai ismeretterjesztő konferenciát szervezett az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület és az Országépítő Kós Károly Egyesület a Csíkdelnei Kultúrcsűrben, ahol különböző szakterületek (pl. néprajz, építészet, mezőgazdaság, ökológia) megközelítéseit felvonultatva mutatták be, hogy miként lehet új funkciót találni a csűröknek és hol tart ma a csűrátalakítások ügye. Utána bemutattak néhány jól sikerült és éppen zajló csűrátalakítást Hargita megyében, Háromszéken pedig megnyitották a bikfalvi és árkosi kiállításokat, melyek a BarnCulture égisze alatt valósultak meg építészek és képzőművészek közreműködése nyomán. Az árkosi Ferenczi Zoltán Sámuel csűrjében kialakított Víz-Csűr elnevezésű installáció megnyitóján vallottak a projektről a kezdeményezők.
 

Tervek és pályázatok

Amikor 2006-ban dolgozni kezdett a Pogány-havas Kistérségi Társulásnál, mely Csíksomlyótól Gyimesbükkig tart, helyi építészekkel közösen elindítottak egy faluképvédelmi programot azzal a céllal, hogy felmérjék, milyen épített értékei vannak a térség falvainak és fogalmazzanak meg védelmi javaslatokat ezekre – kezdte rövid előadását az ötletgazda és projektvezető Rodics Gergely, aki Magyarországról költözött Székelyföldre. Csakhamar kiderült, hogy nagyon sokan azért nem abban a stílusban újítják fel hagyományos házaikat, ahogy méltó lenne az épített örökséghez, mert nincsenek erre vonatkozó előképeik, „nem tudják, hogyan kell kinéznie annak a székely háznak, amelyik komfortos, mégis hagyományosan néz ki, vagy sokat tartalmaz az épített örökség elemeiből”. Ezért a következő években tervpályázatot írtak ki a Kós Károly Egyesüléssel közösen építészek számára, mely során sikerült megfogalmazniuk, hogy milyen a modern székely ház. Ezt követően Esztány Győző építészmérnök részéről jött a javaslat, hogy a csűrökkel is komolyabban kellene foglalkozni, melyek talán még meghatározóbb elemei a székely faluképnek, mint a lakóházak, hiszen jóval nagyobbak azoknál.

Első lépésként elkészítettek két kiadványt, melyekben igyekeztek összegyűjteni arra vonatkozó ötleteket, hogy mire kell odafigyelnie a tulajdonosnak, ha csűrt akar felújítani. Jól sikerült székelyföldi csűrátalakítások példáit is összegyűjtötték egy kötetben, melynek hatalmas sikere lett, két kiadást megért már ez az album. Miután pedig egyre többen érdeklődnek tőlük, hogy mit lehetne kezdeni a csűrjeikkel a gazdálkodásra való felhasználásuk megszűntével, tavaly beadtak egy pályázatot az Európai Unió Crea­tive Europe programjához, melynek keretében három ország – Németország, Magyarország és Románia (Erdély) – hat építésze és tizenkét képzőművésze fog együtt dolgozni azon, hogy csűrát­alakítási mintaterveket dolgozzon ki, melyeket közfelhasználásra bocsátanak majd több nyelven. A projekt első lépéseként igyekeztek összehangolni, együttműködésre késztetni az építész és képzőművész szakmát: a képzőművészek csűrterekre adaptált alkotásokat hoztak létre, melyek szerves részét képezték az azoknak otthont adó épületeknek. A második körben az építészeké lesz a főszerep, de a tervezés során is igénybe veszik majd a képzőművészek segítségét.

Egyensúlyban a természettel

A négyfős erdélyi képzőművészcsapat vezetését Péter Alpár vállalta fel, akit faluképvédőként is jól ismerhetnek már olvasóink, és aki a BarnCulture keretében a Bikfalvi Kulturális Központ csűrjébe tervezett két munkát.

A neves művész lapunknak elmondta, hogy mind a környezetvédelem, mind a műemlékvédelem kérdésében nagy szerepe lehet a kortárs képzőművészetnek, mely új értelmet adhat, más kontextusba helyezheti ezeket az értékeket. „A természeti környezet és az épített kulturális örökségünk eltűnésével a létalapunk tűnik el, azonban ha ezek az értékek beemelődnek a jelen kontextusába, ez segít újraértékelni, átgondolni az életünket” – fogalmazott.

Mint mondta, a képzőművészet mindig válaszokat keres egy adott korra, és úgy érzi, ma is rendkívül fontos az állásfoglalás. Mert miközben a csapból is környezetvédelem folyik, általában a legmodernebb technikai megoldásokat választja az ember minden döntéshelyzetben. Pedig a művész szerint Székelyföldön olyan népi kultúra vesz körül bennünket, mely az ember és környezet organikus kapcsolatára építve hozott létre tárgyakat és épületeket, mely bemutatja, hogy igenis, meg lehet találni az egyensúlyt ember és természet között. Péter Alpár a keleti kultúrákban is ezt kutatva vallja, hogy nemcsak néprajzilag, hanem az élhető jövő szempontjából is értéke van ennek az örökségnek, a képzőművészet pedig képes arra, hogy beemelje ezt a témát a kortárs diskurzusba is. „Nem vissza, hanem előrelépünk tehát azáltal, ha ápoljuk a népi kultúrát, csakis a természettel való szoros kapcsolat mutat számunkra igazi jövőképet” – fogalmazott.

Az árkosi Víz-Csűr installáció Rizmayer Péter képzőművész munkája, aki ugyancsak Magyarországról, Budapestről költözött Árkosra. Bevallása szerint 2006 környékén járt először Erdélyben, Gyergyóban, ahol olyan elragadó világ fogadta, amiről nem is gondolta volna, hogy létezik még Európában. Többször is visszatért, és mindannyiszor annyira jól érezte magát, hogy végül itt alapított családot.

Örömmel vállalta el a csűrprojektben való részvételt, hisz nagy elismeréssel figyeli az elődök életét és munkásságát, melyet talán a természettel való összhang jellemzett a leginkább. Mint lapunknak elmondta, az elődök tapasztalatai nélkül nem lehet csúcsminőséget elérni, a gasztronómiától a bútorművészetig mindenben a hagyományoshoz való visszatérés jelenti az igazán rangos megvalósításokat. Kijelentette: neki az tetszett igazán az árkosi munkában, hogy rengeteg ember közreműködése nyomán született meg, csűrtakarítás nélkül nem készülhetett volna el az általa megálmodott installáció. Külön kiemelte a tulajdonos hozzáállását, akit alkotótársának tekint a projekt létrehozásában.
 

Örökségvédelem élmények által

Ferenczi Zoltán Sámuel építőmérnököt, műemlékvédelmi szakmérnököt valószínűleg a szakmája miatt keresték meg az építészek, hogy ajánljon olyan csűröket, amelyek részt vehetnének a BarnCulture projektben, ő pedig be is küldött tucatnyi csűrjavaslatot. Azonban, amikor a tulajdonosok megtudták, hogy a csűröket ki kell pakolni, és egyelőre nem jár támogatással ez a program, nem voltak vevők az ötletre. Így végül a saját csűrjét ajánlotta fel a kezdeményezéshez. Fontos felhívni a figyelmet, hogy nemcsak raktárnak lehet használni a csűrjeinket, vagy elbontani lehet azokat, hanem más rendeltetést is kaphatnak – mondta a szakember, hangsúlyozva, hogy ezek a tervek csak a jövőben fognak kibontakozni, egyelőre élményt kínáltak a képzőművészeti alkotások által, hogy így közelebbről is megismerkedhessenek az érdeklődők ezekkel a látványos épületekkel.

„Már az egyetem alatt rájöttem, hogy a vasbetonos, fémszerkezetes csarnoképületek nem az én világom, inkább a műemlék épületek érdekelnek, ezeken túl pedig ott van az épített örökségünk. Minden műemlékhez, templomhoz hozzátartozik a parókia is, és az utca, a falu, az egész táj, ahol azt megépítették. Szerintem nemcsak a műemléket kellene védeni, hanem ezt az egész örökséget” – fogalmazott.

Sokfajta településszerkezet van, de ha egykor ránéztek egy dombról egy településre, harmonikus faluképet láttak, nem úgy, mint ma, amikor „apró zsebtelkekben összevissza építkeznek az emberek, lila házak, kék háztetők éktelenkednek mindenfelé a falvainkon”. Szerinte ez tökéletesen összecseng az életünk, családunk, közösségeink diszharmóniájával, mert manapság mindenki csak a saját kényelmét helyezi előtérbe, semmi más nem számít. Ugyanez vonatkozik a lelki életünkre is: a gyülekezetek mintegy öt százaléka használja a templomot. Felmerül tehát a kérdés, hogy hogyan lehet sok lelkes embert bevonva olyan tereket kialakítani a templomainkban és csűrjeinkben, ahol jól érzik magukat a közösség tagjai, ahol élményeket lehetne kínálni például a képzőművészet eszközeivel. A cél az lenne, hogy megerősödjön a helyi közösség, ezen túl pedig turisztikai értéke is lehetne ezeknek a kezdeményezéseknek. „Nem elég ismerni a múltat, hanem élővé kell tenni azt a jelen és a jövő számára is” – mondta végezetül Ferenczi Zoltán Sámuel.