Vackor Csernátonban, avagy: együtt lenni jó!

2023. július 21., péntek, Közélet

Rendszeresen megrendezzük az Ispiláng Egyesület szervezésében a Vackor kézművestábort Csernátonban, mely a nyári szünidő egyik legkedveltebb programja az alkotni vágyó gyerekeknek.

Idén a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola és a Székely Mikó Kollégium kisdiákjai, valamint gelencei gyerekek mellé tizenegy helyi, azaz csernátoni kisiskolás is csatlakozott. Három lelkes pedagógus, Imre Zsuzsanna, Lukács Irén és Péter Kinga tanítónők kezdeményezésére született ez a tábor. Törzshelye a Hanna Panzió, ahol gyerekbarát, igényesen kialakított környezet meg egy játékos kutya, Budy várta a gyerekeket.

A nagyszerű ellátás és szívélyes vendéglátás mellett változatos programok tették emlékezetessé az idei tábort. Tematikus napokat tartva a gyermekek ismerkedtek a bútorfestéssel, a nemezeléssel, gyöngy­fűzéssel, festési technikákkal és fonalmunkákat készítettek.

A kreativitás különleges dolog, amiben a gyerekek a saját képességeikben kiteljesedhetnek. Mindnyájan használjuk, méghozzá napi szinten. Az alkotás azt jelenti, hogy létrehozunk valamit, ami addig nem létezett. Az alkotó tevékenység, a találékonyság, leleményesség és gyors felfogóképesség akkor jut csúcspontjára és kap kitűnő lehetőséget a gyakorláshoz, ha gondolatainkat megragadja egy bennünket érdeklő feladat megoldásának keresése.

A kézműveskedés, alkotás mellett jutott idő a játékra, ismerkedésre, barátkozásra, a tikkasztó hőségben pedig a patakban való játékra, gátépítésre is. Csodálatos, egyedi alkotások születtek, új barátságok kötődtek, és a tábor végére megszületett a döntés: jövőben ugyanitt együtt!

Péter Kinga

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-07-21: Közélet - :

Autizmussal táborban

Első ízben szervezett élménytábort autizmussal élő gyermekeknek Benedek-mezőn a Mind Aut Egyesület és a Vadon Egyesület. A július 3–7. között lezajlott nappali táborban – amely Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával, a testi és lelki egészségmegőrző pályázaton keresztül valósult meg – 16 autizmussal élő, négy és tíz év közötti gyermek vett részt.
2023-07-21: Képzőművészet - :

Otthont teremteni a vadonban (A 31. Incitato művésztábor zárókiállítása)

Honnan ez a fáradhatatlan alkotóerő? Talán a fotyogói gyógyfürdőben, bálványosi forrásban vagy a katrosai Kászon-patakban rejtőzik valami ősi táltos energia? Nomen est omen – valóban, a válasz a nevében rejlik, hiszen maga a tábor egyik atyja, Tóth Ferenc dálnoki ménesgazda és agrárszövetkezeti mérnök fogalmazott úgy, hogy az Incitato a „csodálatos, ambiciózus és bátor magyar versenyló prototípusa. Neve mozgásra, vágtatásra, előzésre, ugrásra, azaz tevékenységre s nyilván alkotásra is serkentő, „incitáló” fogalom, tehát több, mint ló.”