Az erdőtűz által sújtotta Rodosz déli részén szállást foglaló romániai turistákat átirányítják a sziget északi részére – közölte a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT).
A közlemény szerint jelenleg Rodosz területének mintegy 15 százalékát, a déli részét érintik a tüzek, ami miatt több szállodát ideiglenesen be kellett zárni. A szigetre érkező charterjáratok azonban működnek, így a befizetett üdülések folytonossága biztosított. Az ANAT közölte azt is, hogy eddig még egyetlen romániai turista sem mondta le az utazását. Az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében Románia is küldött tűzoltókat Görögországba, az 52 katonai tűzoltóból álló román különítmény célja a görög és szlovák tűzoltókkal együtt megakadályozni a lángok átterjedését a lakott területekre. Görögországot ezekben a napokban az elmúlt évtizedek egyik legkitartóbb hőhulláma sújtja, a hőmérséklet vasárnap helyenként 46 Celsius-fok fölé emelkedett, és az ország már a múlt héttől erdőtüzekkel küzd. A turistaszigeten tomboló tűz miatt szombaton 30 ezer turistát evakuáltak, a görög hatóságok szerint ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű művelet Görögországban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.