Mi, hol, mikor?

2023. július 27., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Katalógusbemutató
Ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében megtekinthető Ady József-tárlat anyagát megörökítő, valamint a művész személyiségét és alkotói mivoltát feltáró katalógus bemutatójára kerül sor. Közreműködik: Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész és Ütő Gusztáv egyetemi oktató, képzőművész.

Az esemény kiváló alkalom arra is, hogy a látogatók közelebbről megismerhessék azt a négy, Ady József életművének részét képező művészkönyvet, amelyek a kiállítás ideje alatt mind megtekinthetőek az Erdélyi Művészeti Központban, és amelyek közül kettőről ezen alkalomra Vörös T. Balázs készített kisfilmet. A változatos grafikai technikákkal és felületmegmunkálással készített egyedi művészkönyvek a Kós Károly-i eszményt elevenítik fel, a lenyomatok, a borító, a szövegek mind saját alkotások, és a művész naplószerű reflexióit tartalmazzák szerelemről, társadalomról és cenzúráról. 

Népzene- és néptánctábor Zabolán
Július 31. és augusztus 6. között kerül sor a X. Zabolai Népzene- és Néptánctáborra, ahol idén is kezdő, középhaladó és haladó csoportoknak tanítanak táncokat. A gólyák bodonkúti táncokat sajátítanak el, a pallérozottabbak györgyfalvi és szucsági román táncokkal ismerkednek Tőkés Csaba Zsolt és Edit, Golicza Bernadett és Fülöp Csaba, Stefán-Dobai Katalin és Stefán Bencze jóvoltából. Kalotaszegi énekeket tanít Nyitrai Mariann, a Népművészet Ifjú Mestere, vendégénekes Magyarosi András Mérából. A talpalávalót az Üsztürü és Heveder zenekar, Dezső Attila és barátai, a Finom zenekar, valamint Ábri Béla és barátai húzzák, és lesz hegedű-, brácsa-, bőgő- és furulyatanulás is. Esténként ínyenc táncházba várják az érdeklődőket a zabolai Mikes-kastély luxusistállójába és kertjébe, illetve a székelytamásfalvi Thury–Bányai-kúriába. A Csángó Néprajzi Múzeum kertjében állandó kézműves-foglalkozást kínálnak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A táncházakhoz, tánctáborhoz egy-egy napra is lehet csatlakozni. További tudnivalók és jelentkezés a zabola.neptanctabor@gmail.com címen, illetve a 0764 453 886-os telefonszámon. A program a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány Facebook-oldalán érhető el.

IV. Orbaiszéki Forgács Fesztivál
Kovászna központjában a hétvégén, július 29–30-án tartják a IV. Orbaiszéki Forgács Fesztivált, mely a székely népi kultúrát, a fürdőváros értékeit népszerűsíti, illetve azokat a népi mestereket, akik ma is odaadással, aktívan végzik hagyományőrző tevékenységüket. A program: szombaton 19 órától a Muskátli zenekar nótaestje, 20.30-tól: Szállj fel, szabad madár (összeállítás a Background zenekar és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Magnificat Gyermekkórusa előadásában). Vasárnap 11 órától a zágoni ifjúsági fúvószenekar és mazsorettcsoport fellépése, 12 órától huszárfelvonulás, 12.30-tól megnyitó, 12.45-től a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar koncertje, 13.15-től a Kovásznai Tanulók Klubjának csoportja palotás táncokat mutat be, 13.20-tól zágoni népdalcsokor, 13.30-tól népdalfeldogozások a Zágoni Rezesbanda előadásában, 14 órától könyvbemutató: 100 sepsiszéki recept, több mint 100 sepsiszéki háziasszony. Közreműködik Demeter László, a Tortoma Kiadó vezetője, Jánossy Alíz, szerkesztő, gasztronómiai szakíró, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint az RMDSZ Kovászna Városi Nőszervezete. 15 órától fellép a lécfalvi Nemere Néptáncegyüttes, 15.15-től a kommandói Horn Dávid Általános Iskola néptáncműsora, 15.30-tól népi mesterségek bemutatója, 16 órától a zabolai gyermek-néptáncegyüttes, 16.25-től Thiesz Katalin tanítónő és tanítványai, 17 órától Ringató – népzenei beavató kisgyermekeknek és szüleiknek Erőss Judit népdalénekes-zenepedagó­gussal, 17 órától favágó verseny, 18.10-től népi gyermekjátékok, 18.20-tól a Recefice, Pitypang és Vizitke néptánccsoportok előadása, 18.45-től koncert és táncház István Ildikóval és barátaival, 20 órától tombolahúzás, 21 órától Homonyik Sándor-koncert. Állandó programok: népi mesterségek bemutatója, gyermektevékenységek és családi próbák, csörögefánk-készítés, hagyományos termékek vására, székely ízek konyhája, pónilovaglás, a városi művelődési házban megtekinthető a Gazdáné Olosz Ella-emlékkiállítás. 

Zene

KÓRUSHANGVERSENY. A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara július 27–31. között látja vendégül a recski Mátrai Visszhangok Vegyes Kart. „Forrj egybe, magyar nép!” mottóval kórushangversenyt tartanak július 30-án, vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Gyöngy­virág utcai református templomban a 11 órai istentiszteletet követően.

Mozi

A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16 órától Elemi (magyarul beszélő) és 16:15-től románul beszélő, 18 órától Mission: Impossible – Leszámolás, első rész (magyarul beszélő), 20.15-től Indiana Jones és a sors tárcsája (magyarul beszélő), 21 órától Barbie (román feliratos).

Ma 20.15 órai kezdettel filmbemutató helyszíne a Művész mozi: A szerenád című magyar romantikus filmdráma vetítését követő közönségtalálkozón jelen lesz az író, forgatókönyvíró és rendező Máté P. Gábor. A történet főhőse egy világot járó hanggyűjtő, aki egy faluba érve rátalál a rég várt szerelemre. A táncos lány meghódítása azonban nem kecsegtet túlzott reménnyel egy olyan ember számára, akibe beleköltözött a kishitűség démona. Ekkor különös, megfoghatatlan lények érkeznek, akik megpróbálják legyőzni a démont és elvezetni főhősünket a lány karjaiba. A Veszprémi Petőfi Színházban bemutatott, azonos című mesedarabot az író, Máté P. Gábor adaptálta filmre a színdarabban is szereplő színészek, illetve veszprémi és Veszprém környéki művészeti csoportok közreműködésével. A filmbemutatóra a belépés ingyenes.

Képernyő

RTV2. Ma 13 órától (ismétlés): Életműdíjak – Január 23-án ünnepelte alapításának 30. évfordulóját a Romániai Filmes Alkotók Egyesülete. A Bukarestben szervezett gálán több olyan személyiséget díjaztak, akik munkásságuk által a román filmipar meghatározó alakjaivá váltak. Köztük volt Szilágyi Enikő és Szőnyi Júlia színésznő is. Küldj egy klipet! – Oda nem megyek a címe egy újabb videóklipnek, amelyet a Teddy Queen zenekar küldött el nekünk. A gyergyói trió két tagja mesél a forgatás körülményeiről, a dal keletkezéséről, üzenetéről. 
TVR Cultural. Ma 14.30-tól: Lélektréning – Szántai János. Szereti Ön Kolozsvár főterét? Emblematikus hely Erdélyben, még ha nem is ismeri valaki, akkor sem felejti el, ha egyszer arra jár. Szántai János verse a kolozsvári főtéren hangzik el, háttérben Mátyás király híres szobrával, majd két kiváló költőtárs beszélget a versről. Végül újra láthatjuk a középkori város főterét, ahogy Sánta Ádám láttatja ma velünk, és közben Szántai János verse hallható. 

Röviden

LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Sepsibodokon, pénteken Oltszemen és Zalánban, július 31-én, hétfőn pedig Kálnokon és Sepsikőröspatakon. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak.
SZI@ Napok. Szentivánlaborfalván július 28–30. között a Diószegi-kúriánál kerül sor az idei Szi@ Napok rendezvénysorozatra a helyi ifjúsági egyesület szervezésében. Szombaton 11.30-tól néptánctalálkozóra várják az érdeklődőket, a húszméteres óriás kürtőskalácsot vasárnap 18.30-tól készítik el. Részletes program a rendezvény Facebook-oldalán.
NYÁRI PROGRAMOK A NÉPISKOLÁNÁL. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola augusztus 7–11. között dob- és ütőshangszer-műhelymunkát szervez Kiss Levente vezetésével, augusztus 21–24. között pedig a zenét és a mozgást ötvöző TriArtlon alkotótáborba várják az érdeklődőket. Ez a tábor a jelentkezőknek lehetőséget nyújt hangszerjáték-kurzusokon – zongora és hegedű –, valamint kreatív mozgásműhelyeken való részvételre. A foglalkozásokat Gáll Katalin (mozgás), Ráduly Zsófia (hegedű) és Szőcs Botond (zongora) vezeti. Érdeklődni, jelentkezni a 0267 351 560-as telefonszámon vagy az office@artecovasna.ro e-mail-címen lehet. 
KERÉKPÁROS KINCSKERESÉS. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület július 30-án, vasárnap szervezi a kilencedik kerékpáros kincskeresést a Nemere Útján. Korhatártól függetlenül várják azok csatlakozását, akik szeretnek kerékpározni, szeretik a kihívásokat, kalandokat. Jelentkezés a 0766 611 066-os telefonszámon vagy az office@zoldnap.info-n július 28-ig. A helyek száma korlátozott.

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (telefon: 0267 352 659) gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna patika (0267 360 015) a szolgálatos. 
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2023-07-27: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, vő, rokon, ismerős, SZANISZLÓ MÁRTON életének 68. évében örök nyugalomra tért.
Temetése 2023. július 29-én, szombaton 14 órakor lesz a hidvégi ravatalozóháztól a református temetőben.
Virrasztás 28-án, pénteken 19 órától.
Kérjük azokat, akik szeretnének elbúcsúzni tőle, egy szál virággal emlékezzenek.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4329698
2023-07-27: Sport - Miska Brigitta:

Szófiában kezdi a selejtezőt a Sepsi OSK (Labdarúgás, Európa Konferencia Liga)

Története során harmadszor szerepel az Európa Konferencia Liga selejtezőjében a sepsiszentgyörgyi csapat, amely ma 20 órától a bolgár rekordbajnok CSZKA Szófia vendégeként játszik a Balgarska Armia Stadionban. A mérkőzést holland bírók vezetik, a játékvezető Jochem Kamphuis, a partjelzők Roy De Nas és Murat Kücükerbir lesznek, Martin Pérez a tartalék. A találkozót a Digi Sport 3 és a Prima Sport 3 közvetíti. A visszavágóra augusztus 3-án kerül sor a Sepsi OSK Arénában.