Jogerősen felmentette tegnap a bukaresti ítélőtábla Gabriel Oprea volt belügyminisztert a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól Bogdan Gigină közlekedési rendőr halálos balesetének ügyében. Az ítélőtábla elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését és megerősítette a bukaresti törvényszék korábbi felmentő ítéletét.
Az ítélőtábla megerősítette azt a korábbi ítéletet is, amellyel két év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a fővárosi törvényszék Petre Mazilura, a General MPM Impex Kft. ügyvezetőjére gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amiért az érintett útszakaszon munkálatokat végző cég nem jelezte jól látható módon az útburkolat felbontását. A polgári peres eljárás keretében az ítélőtábla 350 000 euróról 160 000 euróra csökkentette annak az anyagi és erkölcsi kártérítésnek az összegét, amelyet Petre Mazilunak és a General MPM Impex Kft.-nek kell kifizetnie a közlekedési rendőr családjának.
Gabriel Oprea ellen 2018-ban emelt vádat DNA. Eredetileg a legfelsőbb bíróságra küldték a vádiratot, amely aztán eljárásbeli okokból előbb a főváros 1. kerületének bíróságára, majd a bukaresti törvényszékre került.
2015. október 20-án este a 28 éves Bogdan-Cosmin Gigină közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat a Gabriel Oprea akkori belügyminiszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, miközben a tárcavezető a Cotroceni negyedbeli lakására tartott. Az ügyészek szerint Oprea 2014-es tisztségbe lépése óta indokolatlanul használta a rendőri felvezetést, a törvény értelmében ugyanis nem lett volna jogosult arra, hogy a közlekedésrendészet állandó kíséretet biztosítson számára, ráadásul hivatali hatalmával visszaélve arra utasította a rendőröket, hogy nagy sebességgel hajtsanak. Részben ez vezetett a halálos kimenetelű balesethez, amelynek bekövetkeztekor a motoros rendőr 84 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az eső és a sötétség miatt gyenge látási viszonyok között – érvelt a DNA.
A baleset másik kiváltó tényezője az ügyészek szerint az volt, hogy a gázvezetéken munkálatokat végző cég nem jelezte jól látható módon az útburkolat felbontását. Emiatt bíróság elé állították a General MPM Impex Kft.-t és ügyvezetőjét, Petre Mazilut is, ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.