Rács mögé került négy személy három különböző eset miatt. A Kovászna megyei rendőrség közleményei szerint egy férfit börtönbe zártak, hármat időlegesen fogdába csuktak.
A rendőrök letartóztattak és börtönbe kísértek egy 30 éves kézdiszéki férfit, akit a Sepsiszentgyörgyi Bíróság jogerősen három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt, mivel jogosítvány nélkül vezetett közúton egy forgalomba be nem jegyzett gépkocsit.
Egy 19 éves fiatalember személyében azonosították egy autólopás elkövetőjét, akit 24 órára őrizetbe is vettek a rendőrök. A károsult jelentette, hogy a sepsiszentgyörgyi Gesztenye utcában parkoló személygépkocsija eltűnt. A kivizsgálás során kiderült: a tettes úgy jutott be a kocsiba, hogy betörte annak jobb első ablakát. A slusszkulcs benne volt, elhajtott. Kiderült, a fiatalember nem rendelkezik vezetői jogosítvánnyal. Nevére lopásért és jogtalan vezetésért bűnügyi vizsgálati iratcsomót állítottak össze.
Őrizetbe vettek egy 45 éves megyeszékhelyi férfit is, mivel a távolságtartási végzés ellenére zaklatott egy 41 éves nőt. A Sepsiszentgyörgyi Bíróság korábban elrendelte, hogy 100 méteren belülre nem közelítheti meg sem a lakást, sem az asszonyt, sőt, három hónapig kapcsolatba sem léphet vele sem telefonom, sem levélben, egyszóval semmilyen formában. Ezzel szemben a férfi vasárnap megjelent a nőnél, aki riasztotta a rendőröket. Az őrizetbe vételen kívül bűnügyi eljárást is indítottak a végzés megszegéséért.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel négy biciklit loptak el négy különböző gazdaságból Gelencén. A rendőrök egy 35 és egy 30 éves férfi személyében azonosították az elkövetőket, és az eltulajdonított kerékpárokat is megtalálták kedden. Az idősebbet 24 órára őrizetbe vették, és kérik 30 napos előzetes letartóztatását – közölte tegnap a rendőrség sajtóirodája. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.