Két év kihagyás után ismét megrendezték a katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelyet hét éve tartottak utoljára európai városban.
Tegnap Ferenc pápa is megérkezett Lisszabonba, az Ifjúsági Világtalálkozóra. A katolikus egyházfő egészen vasárnapig marad, hogy celebrálja a rendezvény zárómiséjét. A találkozót megnyitó szentmisére több tízezer zarándok érkezett Portugáliába. Ez az első Ifjúsági Világtalálkozó a koronavírus-járvány kitörése óta.
Ferenc pápa portugál tisztségviselőkkel is találkozott, délután pedig a XVI. században épült Szent Jeromos-kolostorba és templomba látogatott. Többen várják a pápától, hogy találkozzon azokkal az áldozatokkal, akik valamilyen szexuális visszaélést szenvedtek el a portugál katolikus papoktól. Az egyházat több kritika is érte, miután egy februári független vizsgálatból kiderült: csaknem ötezer 10–14 év közötti kisfiút és kislányt ért szexuális bántalmazás Portugáliában 1950 óta.
Csaknem egymillió hívőre számítanak a portugál fővárosban, ezért a városvezetés gazdasági fellendülést remél a vendéglátástól a szállodaiparig. „Őszinte leszek: minden a Lisszabonba látogatók számától függ. Ha a számításaink helyesek, a rendezvény akár több száz millió euró bevételt is hozhat. 300–400–500 milliót, vagy akár még egy kicsit többet. De minden a turisták számától függ” – mondta João Duque, a Lisszaboni Egyetem közgazdász-professzora és Gazdasági Tanszékének igazgatója.
A fesztivált szervező lisszaboni püspök és megválasztott bíboros, Américo Aguiar a találkozót „különlegesnek” nevezte. Hozzátette: a találkozó rendkívül fontos a fiatalok számára, különösen most, hogy Ukrajnában háború dúl és világszerte bizonytalan a gazdaság helyzete.
Az Ifjúsági Világtalálkozót sokan „katolikus Woodstocknak” nevezik. A fesztivállal a Vatikán a fiatalokat akarja megszólítani egy olyan időszakban, amikor a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések miatt többen elfordultak attól. Egyben lehetőség arra, hogy megosszák hitüket és szórakozzanak.
A katolikus Ifjúsági Világtalálkozót Szent II. János Pál pápa hívta életre az 1980-as években, hogy ezzel erősítse a fiatal katolikusok hitét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.