A minden idők egyik legjobb futballkapusának tartott Gianluigi Buffon szerdán bejelentette visszavonulását. „Ez van, srácok! Mindent megadtatok nekem, és én is mindent megadtam nektek. Együtt csináltuk” – írta közösségi oldalán a 45 éves hálóőr.
Buffon a Parmában kezdte profi pályafutását, majd 18 évig a Juventus játékosa volt, amellyel tíz olasz bajnoki címet nyert. Háromszor maradt alul a Bajnokok Ligája-döntőben, 2003-ban az AC Milan, 2015-ben a Barcelona, 2017-ben pedig a Real Madrid múlta felül a Zebrákat. 2018-ban a Paris Saint-Germain együtteséhez igazolt, majd egy évvel később visszatért Torinóba. Pályafutása utolsó állomásaként 2021-ben a másodosztályú Parma kapusa lett, ahol további egy évre volt még érvényes szerződése. A legendás hálóőr 176 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét, amivel csúcstartó Olaszországban. 2006-ban világbajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul a németországi tornán mindössze két gólt kapott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.