A sepsiszentgyörgyi Anamaria Poppal és a kézdivásárhelyi Biszak Boglárkával a keretben a romániai női válogatott a hetedik helyen zárta a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában megtartott Frankofónia Játékok kosárlabdatornáját. A Jannisz Kukosz által irányított nemzeti csapat hat meccset játszott Afrikában, ebből hármat tudott megnyerni és hármat elveszített.
Július 28. és augusztus 6. között a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa adott otthont a Frankofónia Játékok kilencedik kiírásának. A kosárlabda-vetélkedő mezőnyében ott volt Románia női válogatottja is, amelynek keretében helyet kapott a sepsiszentgyörgyi Anamaria Pop és a kézdivásárhelyi Biszak Boglárka is.
A romániai csapat az A-csoport nyitókörében 68–57-re kikapott Libanontól, majd 73–65-re verte a házigazdát. Utolsó csoportmeccsükön Csád együttesével találkozott a háromszéki kosarasokat is soraiban tudó együttes, és meggyőző játékkal 125–43-ra diadalmaskodott. A negyeddöntőben a későbbi aranyérmes Szenegállal csatáztak a mieink, és 57–87-re veszítették el a párharcot. Az 5–8. pozícióért kiírt helyosztó első mérkőzését is elvesztették Jannisz Kukosz tanítványai: ismét a Kongói Demokratikus Köztársaság csapatával mérték össze tudásukat, ám ezúttal két ponttal, azaz 55–53-ra nyertek a hazaiak. Utolsó afrikai meccsükön kosárlabdázóink a Kongói Köztársasággal csatáztak, 64–38-ra győztek, és a hetedik helyen fejezték be a Frankofónia Játékokat.
A hatnapos tornán Anamaria Pop 200 percet töltött a pályán, 107 pontot szerzett, míg Biszak Boglárka 202 percet játszott és 69 egységet jegyezett.
A végeredmény: 1. Szenegál, 2. Kamerun, 3. Madagaszkár... 7. Románia.
Hrisztova szerződést hosszabbított
A bolgár válogatott, Boriszlava Hrisztova szerződést hosszabbított a hétszeres bajnok és nyolcszoros Román Kupa-győztes Sepsi-SIC együttesével, így a dobóhátvédként és alacsonybedobóként is bevethető játékos a második szezonját kezdi majd meg a megyeszékhelyi alakulatnál.
Hrisztova a 2022–2023-as idényben minden sorozatot figyelembe véve 44 mérkőzésen öltötte magára a zöld-fehérek mezét, emellett kupát és bajnokságot nyert a szentgyörgyiekkel. A 180 cm magas játékos az előző szezonban az Európa-kupában tíz mérkőzésen lépett pályára, 16,8 pontot, 5,6 lepattanót és 3,3 asszisztot átlagolva. A két hazai küzdelemsorozatban 32 meccsen játszott: a bajnokságban 27 mérkőzésen összesen 610 percet töltött parketton és 409 pontot dobott; a kupában öt mérkőzésen átlagban 22 percnyi lehetőséget kapott és 12,6 egységet szerzett. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.