Spontán sztrájkba kezdett tegnap a pénzügyminisztérium alárendeltségében működő intézmények több mint 15 ezer alkalmazottja. Elégedetlenségük fő okát a kormány tervezett költségcsökkentő intézkedései képezik, amelyek becsléseik szerint a rendszer több mint 22 ezer alkalmazottját érintenék.
A Pénzügyi Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Vasile Marica szerint az érdekvédelem eredetileg augusztus 22-étől tartott volna országos tiltakozásokat, a szakszervezeti tagok azonban „még jobban haragra gerjedtek, és spontán sztrájkba kezdtek”. Közölte azt is, hogy információi szerint országszerte több mint 15 ezer alkalmazott sztrájkol.
Marica rámutatott, a kormány tervezett intézkedéseinek hatására átlagban hozzávetőlegesen 700 lejjel csökkenne a pénzügyminisztériumi intézmények alkalmazottainak a fizetése, pótlékoktól esnének el, és több álláshely is megszűnne.
A szakszervezeti vezető elmondta, korábbi egyeztetéseiken Marcel Boloş pénzügyminiszter megalapozottnak nevezte a követeléseiket, és annak tudatában, hogy a magasabb bér reményében sokan kilépnek a rendszerből, intézkedéseket ígért, „de egy hónapja nem történt semmi”. Marica hangsúlyozta, nem a vakációs vagy az étkezési utalványok, hanem a rendszerszintű problémák miatt tiltakoznak. „Ez a rendszer éveken át nem részesült finanszírozásban, karrierrendszerről szó sincs, most pedig azt a keveset is lerombolják, ami épült” – fogalmazott. Minden bizonnyal folytatják a tiltakozást, addig sztrájkolnak, ameddig szükség lesz rá – nyomatékosította a szakszervezeti szövetség vezetője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.