KármentőBedobják a törülközőt?

2023. augusztus 11., péntek, Vélemény
Kuti János

Már azt hittük, hogy vége a múlt héten történt, kormánypártok közti szájkaraténak (nevezhetnénk iszapbirkózásnak is), és minden rendben van a kormánykoalícióban, de újabb menetnek szólt a gong, és nem lehet tudni, hogy hány fordulót kell kibírni ebben az ökölvívásos, akarom mondani, inkább ökölrázásos mérkőzésben.

Némi gond van az államkassza üressége miatt, mert az Európai Unió is kezdte összevonni a szemöldökét, és most a nadrágszíjat akarja rajtunk meghúzni. Nemcsak a derékszíj, sőt, a kapca is szorul, de az ország vezetőinek nyakát is szorongatják, hogy csökkentsék a költségeket. A kormány ezért mindenféle megszorításokon töri fejét. Gondolom, hogy Ciolacu úr úgy megbánta, hogy kormányfővé üttette magát, mint a kutya. Most nyakán a késsel azzal fenyegetőzik, hogy ha a liberálisok nem támogatják az állami kiadások lefaragásában és a költségvetési bevételek növelésében, akkor ő bizony bedobja a törülközőt, mint ahogy azt az ökölvívó-mérkőzéseken szokás. Ha a liberálisok nem értik meg, hogy mi a helyzet és mi a tét, akkor az asztalra letett mandátummal játszanak, mondta. Így szétrobbanhat a kormány és előrehozott választások lehetnek. Erre fel a másik, a liberális tábor (száj)hőse, Rareș Bogdan megmondta, hogy ez tiszta zsarolás, és ők bizony „NEM”-et mondanak az adó- és illetékemelésre.

A kormányfő azt is említette, hogy akkora volt a költségvetési hiányunk (a hazai össztermék 9,2 százaléka),  hogy attól még az Európai Bizottság is megijedt. (A mi kormányaink nem voltak olyan ijedősek a kölcsönök felvételében, amelyek kamatait újabb kölcsönökből fizetjük.)

Most sürgősségi kormányrendeleten dolgoznak, amelyet augusztus 31-ig (márpedig) el kellene fogadniuk. Attól aztán lesz pénz az államkasszában. Hatmilliárd a spórolásokból, hatmilliárd abból, hogy eltörölnek bizonyos adókedvezményeket, és kiterjesztik a mostanig kedvezményzettekre az egészségügyi hozzájárulás befizetését. Az elképzelések ellen mindenki igen hevesen tiltakozik. (De főleg az érintettek – senki sem szereti, ha a nadrágszíját valaki más igazgatja.) Pedig végső soron mindenkinek meg kellene értenie, hogy a megszorítások csakis az ország érdekében történnek. És az úgy van, hogy az országnak akkor lesz a jó, ha nekünk még rosszabb lesz.

Érdekes, hogy a veszteséges vállalatok bezárása nem jut eszébe senkinek. Hat ilyen állami cégnek 10 milliárdos tartozása van az állam felé. De hát azok, ha már semmi hasznot nem hoznak, legalább termelnek: veszteséget.

Nem engedhetem meg magamnak, hogy elszalasszuk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás lehetőségét – mondta a miniszterelnök. Pedig hogy küzd érte!  Július végén a Victo­riei-palotában tartott egy tanácskozást az illetékesekkel, és megmondta: közös erőfeszítésekkel elérhetjük, hogy tagok legyünk, de 26 kérdésben vizsgálnak minket, és kell bizonyítanunk, hogy életbe léptetjük az OECD ajánlásait. Azt nem mondta, hogy akadályozna a tagsággá válásban Magyarország. Pedig éppen most jutott eszébe az Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Központnak (a LARICS-nak), hogy közöljön egy tanulmányt az Adevărulban arról, miként akadályozta meg Magyarország hat évvel ezelőtt (!), hogy az OECD tagjai legyünk. A szerző szerint azon észveszejtő ok miatt, hogy Románia felfüggesztette a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működését. Jó emberek – kiált fel a szerző –, Románia mást nem is tehetett, hisz az egy végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján történt! De most már semmi gond, mert elkerültük Magyarországot gazdaságilag. (És ugyebár azóta nem is ellenzik felvételünket.) Így a LARICS késői reakcióját nem nagyon lehet érteni. Különben már akkor megegyezett Orbán Viktor a szociáldemokraták akkori elnökével, Liviu Dragneával erről. De hol van már a tavalyi hó, az egyezség – és hol van Liviu Dragnea már?...

Az a szomorú, hogy a végén oda jutunk, hogy Ciolacu (és pártja) tényleg bedobja a törülközőt, itt maradunk miniszterelnök és kormány nélkül, és mehetünk ismét szavazni. De vajon kire? A magyarokat is igen szerető liberálisok megérdemelnék, hogy rájuk szavazzak, ha már így harcolnak a megszorítások ellen. De az AUR-nak nagyobb az esélye a győzelemre, rájuk is szavazhatnék, be is léphetnék a pártba, és belülről bomlasztom majd őket... Bár az is lehet, hogy ha győz is az AUR, egyedül nem tud majd kormányozni, és ezért (egy időre legalábbis) beveszi majd az RMDSZ-t a kormányba...

 

Borítókép: Tárgyal a kormány. Fotó: Facebook / Románia kormánya

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1438
szavazógép
2023-08-11: Szabadidő - :

Torockón dübörög a Double Rise fesztivál

Színes kulturális és zenei kínálattal várja tegnaptól a közönséget a Double Rise fesztivál Torockón – közölték a szervezők. Mint írták, a vasárnapig tartó fesztiválra talán az eddigi „legvagányabb” programsorozattal készültek a Székelykő lábánál.
2023-08-11: Közélet - Fekete Réka:

Első alkalommal javítják digitálisan a dolgozatokat (Pótérettségi)

Háromszéken 389-en iratkoztak be a pótérettségire, az első írásbeli vizsgát román nyelv és irodalomból tartják augusztus 16-án. Első alkalom, hogy a dolgozatokat digitálisan javítják, ezeket az érettségizők jelenlétében töltik fel egy országosan egységes internetes platformra, ahonnan elosztják a megyék között.