Az osztrák Martin Messner (WSA KTM Gratz) sikerét hozta a kerékpáros Székelyföldi Körverseny idei, tizenhetedik kiírása. A bringás viadalon összesen 421,4 kilométert tettek meg a versenyzők, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által 2.2-es besorolásúként jegyzett megmérettetésen 16 csapat 90 sportolója vett részt.
Augusztus 9-én Sepsiszentgyörgyön indult és szombaton Csíkszeredában ért véget a kerékpáros Székelyföldi Körverseny tizenhetedik kiírása, amely idén sorrendben Kovászna, Hargita és Maros megyét érintette. A négynapos viadal prológjának és az első etap rajtjának Sepsiszentgyörgy adott otthont, a végső győztesnek járó piros mezt pedig az osztrák Martin Messner (WSA KTM Gratz) szerezte meg, miután 9:44:31 óra alatt tekerte végig a székely kört. Cristian Răileanu (Romanian National Team) nyerte el a legjobb romániai kerékpározónak járó díjat, a magyarországi versenyzők külön rangsorában Karl Ádám (Epronex – Hungary Cycling Team) végzett az élen. Az erőpróba legjobb csapata a bolgár nemzeti válogatott lett, többek között, mert kerékpárosai két megkülönböztető mezt is kiérdemeltek: a legjobb hegyimenőnek járó zöld trikót Todorov Andreev, a legjobb U23-as versenyzőt megillető feketét pedig Preslav Balabanov szerezte meg.
A 17. Székelyföldi Körverseny összetett végeredménye: 1. Martin Messner (osztrák, WSA KTM Gratz) 9:44:31 óra, 2. Andre Røed Torbjørn (norvég, Team North Cycling) 9:44:36 óra, 3. Cristian Răileanu (román, Romanian National Team) 9:44:49 óra, 4. Preslav Balabanov (bolgár, Bulgarian National Team) 9:45:09 óra, 5. Martin Papanov (bolgár, Levski-Nessebar) 9:45:22 óra... 7. Karl Ádám (magyar, Epronex – Hungary Cycling Team) 9:45:34 óra. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.