A magyar politika célja és értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradását és életminőségének javulását biztosítsa – mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában tartott előadásában a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen.
Kövér László kifejtette: visszagondolva a magyar történelem több száz éves hagyományaira, nem nehéz belátni, hogy a cél mindig ez volt. Szent István idejétől kezdve a török megszálláson át egészen napjainkig minden „jóravaló és jobb” politikai nemzedék célja a megmaradás volt – tette hozzá. Ilyen történelmi távlatban nincs kisebb és nem lehet nagyobb ambíciója egy nemzeti elkötelezettségű kormánynak Magyarországon, mint a nemzet fennmaradásának biztosítása. „Különösen egy olyan, most kibontakozó világban, amelytől még a háborúk sem idegenek” – hangsúlyozta a házelnök. Úgy fogalmazott: minden nemzetet – beleértve a Kárpát-medencei utódállamok többségét adó nemzeteket is – az a veszély fenyegeti, hogy kulturális értelemben, de akár fizikailag is „fel fogják őket számolni”. Hozzátette: nem feltétlenül kell úgy érezni magunkat, hogy egyedül mi vagyunk folyamatos létveszélyben. Példaként említette Ukrajnát, véleménye szerint, ami ma ott zajlik, annak a következményei a török hódoltság 150 éves következményeivel vethetők össze, és a háború csak két éve zajlik. Ukrajna negyedét lebombázták, az ott lakók, főleg a fiatalok egy része pedig elmenekült vagy már a háború kitörése előtt emigrált, és kérdés, hogy ki építi majd újjá az országot, ha véget érnek a harcok – tette hozzá.
Kövér László kiemelte: a megmaradás első előfeltétele, hogy szülessenek gyermekek. A nemzeti közösségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: vannak politikai határok, amelyeket a történelem húzott meg. Ezek jelentőségét nemcsak az átjárhatóság értelmében kell csökkenteni, hanem úgy, hogy „a kulturális kapcsolattartásban részt vevők ne vegyék észre, hogy egy másik országban vannak” – fűzte hozzá Kövér László. Kiemelte, első lépésként el kellene felejteni a kisebbség szót, hiszen nem véletlenül tértünk vissza a nemzetiség szó használatára, szakítva a nemzetközi szóhasználattal. Hozzátette, a kormány számontartja a magyar nemzeti közösségek elleni törekvéseket, szól és tesz ellenük, ha lehetséges. A házelnök úgy fogalmazott, minél több szál köt össze két országot, annál jobbá tudják tenni nemzetiségi politikájukat is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.