Hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a dolgokat, az elmúlt rendszer mentalitásban rögzülő átkos öröksége ez. Amikor 2004. december 5-én a népszavazáson elbukott a kettős állampolgárság ügye, a hazai magyar sajtóban (de nem csak) példaként hozták fel Romániát, hiszen a román parlament a világ legtermészetesebb módján fogadta el a határain túl élő románok állampolgárságát, itt afféle vita, mint Magyarországon a kettős állampolgárság problémáiról, ki sem alakult.
Sőt! A román honatyák és politikusok demagóg, populista módon hangoztatva minden román jogát az állampolgárságra, ezt a kényes kérdést is maguk és pártjaik népszerűségének növelésére használták fel… Kevesebben figyeltek arra, hogy a transznisztriai helyzet és a moldovai vezetés Bukarestben bolsevistának nevezett, Moszkva kétségtelen befolyása alá kerülő harcias csoportja, az elnökkel az élen, mintha nem kért volna az ,,anyaország" gondoskodásából. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a Dâmboviţa partján levantei módra képzelték, egy pillanatig sem mondva le a két ,,testvérország" jövőben valamikor megtörténő egyesüléséről. Aztán történt valami, Románia az unió tagja lett, és be kellett vezetni a vízumkényszert, ami jelenleg a két ország amúgy sem felhőtlen kapcsolatát megnehezíti. Már csak azért is, mert egyre bajosabb vízumhoz jutni. S amikor egy ,,piacon" hiány alakul ki, azonnal fellép a korrupció. A kisinyovi román konzulátus környékén máris egy új üzletág alakult ki: a vízumszerzésé. Akinek valami okból (ez lehet üzleti, családi, magánjellegű stb.) sürgősen kell a vízum, fizet érte. A konzulátus körül ődöngenek az üzletkötők, akik 200—250 euróért határidőre szállítják a kért vízumot, noha — mint az Adevărul tényfeltáró s döbbenetes részleteket tartalmazó riportjából kiderül — az előjegyzések már augusztus 18-ánál tartanak. Érthetőbben: ha valaki ma benyújtja kérelmét, hivatalosan csak augusztus 18. után juthat a kívánt vízum birtokába. Más kérdés, ha fizet. Mint említettük, a vízumüzérek 200—250 euróért képesek villámgyorsan intézkedni, ami önmagában is mutatja, hogy nincsenek egyedül, hogy kapcsolatban állnak a konzulátus és a követség bizonyos embereivel. Noha ezt a tényt a külügyminisztérium fensőbbséges gőggel tagadja. Helyesebb lenne a konzulátuson és a követségen körülnézniük, hiszen ha az ügyeskedő moldovai valutaüzérek el tudják jó pénzért intézni a vízumot — és el tudják! —, akkor föltétlenül kell rendelkezniük megfelelő kapcsolatokkal, olyan konzulátusi, követségi dolgozókkal, akik részesülve a busás haszonból, intézik (és elintézik!) ezeket az ügyeket. Mindez csak tovább rontja — most már nemcsak diplomáciai, hanem magánemberi szinten is — a két ,,testvérország" viszonyát.
