Hosszabb áramszünetet okozott hétfőn 13 óra után Sepsiszentgörgyön, hogy a város két különböző pontján két kábel is meghibásodott.
Az áramszolgáltató helyi vezetője, Józsa Csaba érdeklődésünkre ismertette, rajtuk kívül álló okok miatt szakadt meg az áramellátás, miután két középfeszültségű föld alatti vezetéken történt meghibásodás. Egyik helyszínen túlterhelés, a másikon a vezeték régisége miatt következett be az üzemzavar – tudtuk meg. Az áramszolgáltató honlapján az előre nem látható meghibásodások összesítőjében is nyomon követhető volt az áramkiesés, a bejelentések szerint a megyeszékhely több része is érintett volt, a városközpont mellett az Irinyi János utcától a Múzsák sétányáig, az 1918 December 1 utcától az Árkosi útig. Az említett honlapon megjelenő adatok szerint ugyanebben az időszakban jeleztek áramszünetet Komollóról, Uzonból, Szentivánlaborfalváról, Uzonfüzesről, Lisznyóból és Bikfalváról, illetve Dobollóról, Szotyorból, Kilyénből és Bácstelekről is. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.