FallabdaSzegeden készültek a háromszéki játékosok

2023. augusztus 23., szerda, Sport

A sepsiszentgyörgyi Huni Squash SKE négy ifjúsági játékosa, Dávid Márk, Szén László, Szebeni Gergő és Kovács Kristóf, valamint Bara Hunor edző augusztus 14. és 20. között a szegedi Squash Clubban készült a hamarosan rajtoló idényre. A magyarországi felkészülését részben Kovászna Megye Tanácsa támogatta.

  • Háromszéki és szegedi játékosok
    Háromszéki és szegedi játékosok

Bara Hunor elmondta, az edzőtábor elsődleges célja az alapozás volt. Nagy hangsúlyt fektettek az állóképesség fejlesztésére, ezért reggelenként futással és ugrókötelezéssel erősítettek. A kardio mellett mindennap tartottak egyéni képzést, amelynek a lényege, hogy minél jobban elsajátítsák a labdakontrollt. A nap harmadik edzése a pályamozgás volt, ahol éles helyzetben, meghatározott feltételek szerint fallabdáztak, a végén pedig maradt idő a játékra is. „Abban biztos vagyok, hogy felkészültebbek vagyunk, mint az edzőtábor előtt. A fiúk egy képet kaptak arról, hol tart jelenleg az állóképességük. A fallabdában, ha az erőnlét terén gond van, a hibák is sokkal gyorsabban, gyakrabban jönnek. A srácok a végére nagyon elfáradtak, de úgy érzem, hogy mindent beleadtak” – mondta a sepsiszentgyörgyi edző.

Bara Hunor hozzátette, akadt olyan is, amikor bizonyos gyakorlat nem nyerte el a játékosok tetszését, viszont így is kivitelezték, mert tudták, hogy arra szükségük van. Kohlrusz Balázs edzőnek köszönhetően a háromszéki fiúknak lehetőségük volt együtt készülni a szegedi ifjúsági játékosokkal, ráadásul Takács Benedek ellen is játszhattak, aki az idei felnőtt Európa-bajnokságon Magyarországot képviseli. Pápai Miklós, a Squash Club tulajdonosának közbenjárásával a sepsiszentgyörgyi fallabdázók egy alkalommal a szegedi felnőtt játékosokkal is összecsaphattak, ami kiváló tapasztalatszerzési lehetőségnek bizonyult.

Romániában a 2023–2024. évi fallabda idény augusztus végén kezdődik, 26-án és 27-én rendezik az Őszi Kupa elnevezésű viadalt, amelynek a temesvári Helios Club ad otthont. A szezonban nyolc felnőtt, egy nemzetközi ifjúsági, egy csapatbajnokság, két veterán és három belföldi ifjúsági versenyre kerül sor. Bara Hunor szerint ezúttal nehezebb idény elé néznek, ugyanis két játékos, Dávid Márk és Szén László végzős diák, így valószínű, hogy kevesebb megmérettetésen vesznek részt. Céljuk, hogy az ifjúsági kategóriákban és a veterán bajnokságon egyaránt dobogóra állhassanak. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-08-23: Sport - :

Szuperkupa-mérkőzés a Sepsi Arénában (Teremlabdarúgás)

Az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság rajtja előtt rendezi meg a Román Labdarúgó-szövetség a Szuperkupa-mérkőzést, amelynek idén a megyeszékhelyi Sepsi Aréna ad otthont. Az idénynyitó összecsapást ma 19 órától a bajnoki címvédő Galaci United és a Román Kupa-győztes Dévai VSK játssza. A rangadóra a belépő 10 lejbe kerül.
2023-08-23: Sport - :

A vezetőedző szerint nyertek egy pontot (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK zsinórban második hazai mérkőzésén játszott döntetlent (1–1) a SuperLigában. Az FC Hermannstadt elleni találkozó után Liviu Ciobotariu vezetőedző úgy fogalmazott, nyertek egy pontot. A székelyföldi csapat számára következik az Európa Konferencia Liga rájátszásának első mérkőzése, csütörtökön 20 órától a norvég bajnokságot vezető FC Bodø/Glimt együttesével játszik a Sepsi OSK Arénában.