Hogyan is lehet szeretni valódi dolgokat?
Szeretni, szeretni, kopásig használod a szót.
Tördeld csak az ujjad, törd ki mind egy szálig.
Üvegfalat építesz magad köré,
túloldalán árnyak jelennek meg a hasított szájú éjszakában,
beengeded, tejet adsz nekik,
Marokkóról mesélsz,
hangsúlytalanul, hogy elfelejtsék,
az emlékezés birtoklást szül, ezt megvonod tőlük.
Magadhoz beszélsz, amikor hozzájuk beszélsz,
túl régóta már, hogy csak a csontjaidban hiszel,
könnyek helyett óvatos kígyók folynak szemgödreidből,
elfelejtett örmény nők sírását viszed tovább.

Poszeidón

ködlakásodból figyelsz, egyre magányosabb.
fölöttem feszített ívben szállnak skarlát íbiszek,
tollukat hullatják, recsegnek szárnycsontjaik,
le kell cserélnem a harmadik szemed.
széttartó sokféleség önazonosságom
a szemem megszerkeszthetetlen szöveg
hiába gondozom a kertet
én csak test vagyok, te üres képkeret
holdazó opuszod vagyok,
véremben örmény népirtás zajlik,
reggelre vörös virágok nyílnak a lepedőre
az éjszaka bennem, itt felejtett álmodban lakik.
hetek óta kóbor állatok dörgölőznek hozzám
verekedés vagy. nő üt férfit. férfi üt nőt
aki sír, az nem sirat, én csak test vagyok
Poszeidón összerakhatatlan marad.
a visszhangban megszűnik a tiltakozás
a csont meg a hang összeragad
ismeretlen folyóparton ülsz, nárcisz
a sáros habban bámulod magad.
de egyszer majd te is megszelídülsz.
elengedsz és magamra hagysz,
hogy leviatánként, a gyökerek nélküli fákkal
a ködtengerből végleg kimossalak.

Hazugság

akikhez eddig vonzódtam nem vonzódom hozzájuk többé
először értem tetten magam, álmomban hazudok
a többiek megmentése miatt megcsókolom az öreg férfit,
Wolandhoz hasonlít egy 2000-es orosz Bulgakov adaptációból
hazugság, hogy akarom,
smst ír miután elenged
„te majd fiatalon tartasz, jobb ma egy baba, mint holnap egy bába”
hazudik ő is
felébredve oldozás helyett mégis
csak a rossz szájíz marad:
minden kitömött hattyú torkában ott lapul a gyilkos hallgatása