Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy emberöléssel gyanúsított, az utóbbi időben Kovásznán tartózkodó férfit – közölte hétfőn a Kovászna Megyei Törvényszék.
A közlemény jelzi, hogy az eset az áldozat kovásznai lakásán történt. Az utóbbi időben a gyanúsított is ott lakott. A két férfi összeveszett, s az elkövető elvágta lakótársa nyakát. Három vágást azonosítottak. A történtek után a gyanúsított elhagyta a várost, múlt csütörtökön azonosították Konstanca megyében, és azonnal őrizetbe vették, az ügyészség kérésére a Kovászna Megyei Törvényszék elrendelte a vizsgálati fogságot.
Előzőleg, augusztus 20-án este a rendőrség körözést adott ki egy „erőszakos cselekménnyel gyanúsított kovásznai férfi” ellen. A megtermett, közel két méter magas, 105 kilós, őszülő hajú, barna szemű 56 éves férfi piros pólót és sötét nadrágot viselt, írta a megyei rendőrség akkori közleményében.
A gyilkosság az Ifjúsági park végében, a vajnafalvi tömbházban történt. 16-án a szomszédok veszekedést hallottak a lakásból, de akkor nem tulajdonítottak annak jelentőséget, ám néhány nap múlva már bűzt éreztek, s értesítették a hatóságokat. A rendőrség betörte az ajtót, úgy találta meg a nyolcvan éves áldozatot.
Szintén szomszédok mesélték, hogy a nyomozók pénteken visszajátszatták a gyanúsítottal az esetet, az úton a forgalmat is leállították időlegesen, míg filmre rögzítették az elkövető útját. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.