A Háromszéki Ágyúsok két győzelemmel és egy vereséggel fejezték be a Felcsíki Műjégpályán rendezett III. Székelyföld Kupát, így a házigazda Sapientia U23 és a Bukaresti Steaua mögött a harmadik helyen végeztek. Pénteken végig uralt mérkőzésen legyőzték a romániai junior válogatottat (U20), majd szombaton szoros küzdelemben diadalmaskodtak a fővárosi gárda felett, míg vasárnap vereséget szenvedtek a Székelyföldi Jégkorong Akadémia legidősebb korosztályos együttesétől.
Pénteken a háromszéki csapat érvényesítette a papírformát, az első harmadban Molnár Zoltán góljával előbb vezetést szereztek, majd a csíkszeredai játékos újabb találatával növelték előnyüket. Ellenfelük a második játékrészben szépített, amire Antal László válaszolt, a második felvonás végén pedig Gecse Olivér is feliratkozott a gólszerzők közé. Az utolsó harmadban a junior válogatott csökkentette hátrányát, azonban nem sokkal később Molnár Zsombor is eredményes volt (5–2).
Szombaton a gól nélküli első felvonást követően Róth Zoltán révén a narancs-kék mezesek megszerezték a vezetést, viszont bukaresti riválisuk hamar egyenlített. Az Ágyúsok a küzdelmes mérkőzésen az 58. percben ismét előnybe kerültek, ezúttal is Róth Zoltán zörgette meg a hálót, azonban szervezett védekezésüknek köszönhetően a Steaua képtelen volt válaszolni (2–1).
Vasárnap az első harmad végén a Sapientia U23 betalált, amire a háromszéki együttes csak a 34. percben válaszolt Biró Ottó góljával, ám nem sokkal később az egyetemista alakulat ismét vezetést szerzett. Az utolsó harmad elején a Per Lundell irányította alakulat kettőre növelte előnyét, aztán a hajrában fél perc alatt két kontrát is értékesítettek. Bár a végén Antal László szépített, a Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította gárda nem kerülhette el a vereséget (2–5).
„A junior válogatott ellen érezhető volt, hogy az első mérkőzésünket játsszuk a felkészülési időszakban. Pontatlanok voltunk, viszont az akaratunkat így is érvényesítettük. A Steaua ellen egyben volt a csapat, élesen játszottunk, a riválisnak nem hagytunk sok teret, remekül védekeztünk. Az utolsó meccsen lomhán kezdtünk, majd a második harmadban átvettük az irányítást, kontrolláltuk a találkozót, azonban a helyzeteket nem értékesítettük. Ezzel ellentétben a Sapientia U23 az utolsó játékrészben rövid idő alatt két gólt jegyzett és lezárta a találkozót” – nyilatkozta Todor Krisztián.
A háromszéki csapat eredményei: Románia U20–Háromszéki Ágyúsok 2–5 (gólszerzők: Szabó Tas 26., Nyisztor Ákos 43., illetve Molnár Zoltán 9., 14., Antal László 30., Gecse Olivér 39., Molnár Zsombor 45.), Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 2–1 (gólszerzők: Róth Zoltán 26., 58., illetve Andrej Miknov 28.), Sapientia U23–Háromszéki Ágyúsok 5–2 (gsz.: Both Péter 19., Viktor Solokin 35., Szőcs Zalán 43., 58., György Szilárd 58., illetve Biró Ottó 34., Antal László 59.).
A III. Székelyföld Kupa végeredménye: 1. Sapientia U23, 2. Bukaresti Steaua, 3. Háromszéki Ágyúsok, 4. Románia U20. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.