Mikor a mentők még reménykedtek
A szerző felvétele
Pontosabban az erdészet szakemberei szerint a medve nem alussza át a telet, főként, ha talál ennivalót. Tavaly Kommandó környékén bő volt a bükkmakktermés, így a medve néha elhagyja barlangját, és kijár makkászni. Így fordulhatott elő az a szomorú eset, hogy tegnap 11 óra körül két kovásznai fiatalember, Ioan Timaru és Nicolae Munteanu Kommandótól mintegy nyolc kilométerre, a Hosszú-patak völgyében medvével találkozott.
A vadállat a felségterületére bemerészkedett fiatalemberekre támadt, és a 32 éves Nicolae Munteanut súlyosan összemarcangolta. A sebesült férfi társa elmenekült, és a baleset helyszínétől több mint egy órát gyalogolt Kommandóig, ahol összetrombitálta ismerőseit, hogy menjenek a sebesült embert kimenteni a medve által uralt övezetből. A fiatalember megmentésére tízen siettek kocsikkal és motoros szánokkal. Köztük volt az erdészet vadőre, Toader Lazăr is, aki vadászkutyákkal és puskával óvta a sebesült kimentésére összegyűlt önkénteseket. Közben a mentőszolgálatot is riadóztatták.
Mire a kovásznai mentőállomás egyik mentője felért Kommandóra, a sebesültet már beszállították a faluba. A vajnafalvi Közöskútnál a medve által összemarcangolt fiatalembert átrakták egy, a megyeközpontból érkezett mentőre (felvételünk), de még mielőtt elindultak volna vele a megyeközponti kórház felé, a férfi belehalt sérüléseibe. Cezar Popescu, a mentőszolgálat ügyeletes orvosa érdeklődésünkre elmondta, hiába próbáltak mindent megtenni a fiatalember életének megmentéséért, olyan súlyos agy- és arcsérülései voltak, hogy nem lehetett megmenteni. A medve a felső és alsó végtagjait is megsebezte, igaz, ezek a sebek nem voltak életveszélyesek. Az erdészet szakemberei felhívják a Kommandó környékén kirándulókat és a hétvégi házak tulajdonosait, reggel és este ne járjanak az erdőben, nappal is legyenek óvatosak, amikor a környéken csatangolnak, mert igen sok a medve, s hasonló eset is bármikor előfordulhat. A támadó medvét, sajnos, nem lehetett lelőni, mert szigorú előírások vannak. Hogy kilövésére hatósági engedélyt adjanak, a kommandói polgármesteri hivatalnak írásban kell az erdészetnek jeleznie a veszélyt.