Simó Márton: A boldogabb ember 3.

2023. szeptember 1., péntek, Kultúra

Mivel az iskolaudvar végében textilműhely, hátul a leányok varrodája működött, ezért nagy volt a koslatás délutánonként. Azok a leánykák elég gyakran kikérezkedtek a szünetekben, mert bent nem volt büfé. Szemközt volt egy kicsi vegyesbolt, oda járogattak kiflit, perecet, kekszet meg egyéb apróságokat vásárolni. Ha nagyon balfék módon akartunk viselkedni, akkor mondtuk, hogy egyik lábatok ott, a másik meg itt, mert béírunk a nagykönyvbe…

  • A kép illusztráció. Balázs Ferenc felvétele
    A kép illusztráció. Balázs Ferenc felvétele

Volt egy regiszter, s abba minden mozgást le kellett jegyezni, a kilépést, a bejövetelt, hogy ennyi óra, annyi perc, név, csoport, az eltávozás helye és célja. Ha akartuk. Ha nem, akkor elnéztünk egy-egy tanulónak ezt-azt… A jelentéssel fenyegettük, mert reggel Benci bának, a főnökünknek, a tényleges kapusnak be kellett számolni, aki aztán eldöntötte, hogy mit jelent majd felfelé az igazgatóságnak…

Egyszer lett volt egy kisebb cirkusz is. De az minket nem érintett, mert az egyik oktatómester okozta volt. Valamelyik leánkába belé volt habarodva. Meghagyta nekünk a mester, hogy míg ők valahol kecmeregnek, s ha jönne a felesége, akkor mondjuk azt, hogy kiment a városba, és órák óta nem láttuk. Volt olyan, hogy valóban jött a fehérnép. Szép fiatalasszony volt, nem értettük, hogy mire való csitriket hajkurásznia annak a polgárnak. Nem értettük, hogy mit eszik azon a leánkán, akinek csicse is alig volt… Mi azt mondtuk a feleségnek tehát, ami ki volt hagyva. Én még nyomatékosan azt is megmondtam, hogy ne mind erőszakoskodjon, mert megmondta az igazgató, Göndör János tanár elvtárs, hogy a programokat illetéktelenek ne zavarják meg. Nem eresztettük bé, aztán eltávozott… Hogy mi történt, mi nem, elég az hozzá, hogy másnap ez a mester úgy jött tanítani, hogy monokli volt az egyik szemin, s az arca is meg volt körmölve, jó hosszan, több helyen. Alighanem kiderült valami, ez biztos, s összekaphattak a feleséggel. Nem sáncmérgezés volt, mert ez a szaki teljesen alkoholmentes ember volt, mindenki tudta róla, hogy soha egy cseppet sem… Úgy látszik, másban élte ki a szenvedélyét, a nők érdekelték.

Valaki szólhatott az igazgatónak is, mert attól a naptól kezdve minden hétköznapon bejött egy-egy tanár szolgálatba, végigjárta a hálókat, a konyhát, az ebédlőt, az osztálytermeket, a műhelyeket. Meg kellett mutatni nekik a regisztert, és jelenteni, hogy ki ment ki, mi célból, ki jött, s hánykor. Kolozsi Béla volt a legszigorúbb közöttük. Olyan volt, mint egy gestapós. Hosszú fekete bőrkabátja volt és ellenzős sapkája, az is fekete bőrből. Tényleg. A moziban láttam ilyen SS-tiszteket. Csak rang nem volt a vállán. Nem lehetett neki hazudni. Szigorúan villanó, átható volt a tekintete. Azt mondták róla, hogy egy ideig katonatiszt volt, tüzér, s onnan képezte át magát, hogy a géptan tanára legyen, amikor leszerelt. Vagy az is lehet, hogy kirúgták. Ez a tanár is teljesen anti volt. Teljesen antialkoholista, aki néha kiselőadásokat tartott az alkohol pusztító hatásáról. Mind mondta, hogy inni nem jó. És a szivarazást se szerette, azt is üldözte. Volt cigarettázás, és – főleg a harmadévesek – pótoltak közben, meg-megreckíroztak egy-egy üveg bort, odobestet vagy deálumárét, vagy valami köményes pálinkát, ami szintén olcsó volt. Jön egyszer Kolozsi, s mondja, hogy a mestert visszaküldték a termelésbe, és a következőkben egy rátermett kolléganő fogja tartani a műhelygyakorlatot, aki hamarosan elkezdi a munkát, ha az igazgató elvtárs sort kerít rá, hogy béiktassa. Majd, ha jön, be fogják mutatni, hogy ismerjétek meg… – Te kőalji vagy-e? – kérdezte egy alkalommal. – Én az! – mondtam megszeppenve… De honnan tudja? Vajon képes volt mindenkinek átnézni az adatait az iskolai anyakönyvben? Azért lenne ő a Gestapo?... Arra is gondoltam, hogy talán a fülébe juthatott valami rólam. De mi? Ha tud valamit, az hazugság!... Én semmi olyant nem tettem. Nem vettem részt italozásban. Nem szöktem ki az internátusból. A jegyeim is jók voltak, nyolcastól felfelé... – Megvan-e még a nagyapád tanyája Kőmezőben? – Meg há’! Azt nem vette el a kollektív. Az a kicsi birtok tartja papóban a lelket… – Szép hely! Az én apámnak is volt ott egy darab földje, de aztán eladtuk, mert kellett az iskoláztatásomra a pénz. A tiétek mellett volt, felazon, a patak mellett hosszan, az a laposs... Egyébként mi rokonok vagyunk… – aztán még hozzátette: – Te, Gyurka, azért küldtek ide apádék téged, hogy ember legyen belőled, hogy tanuld meg a mesterséget. Mert a gyári munkát is meg kell tanulni. Meg kell szokni…

Ezen kívül semmit nem mondott. Nem fenyegetőzött, s arra sem kért, hogy jelentsek neki, ha olyan valamit látok, ami kihágás. Igaza volt. Rendes ember volt általában, mind az összes többi tanár, s a mesterek. Még ha gestapónak látszott, akkor is. Szerettük őköt, ügyes emberek vóltak, mint pedagógusok. És az iskolát is.

(Részlet a szerző megjelenés előtt álló regényéből)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az új sepsiszentgyörgyi biciklikölcsönző rendszerről?








eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2023-09-01: Szabadidő - :

A nap fotója

2023-09-01: Riport - Mózes László:

Időutazás az olaszteleki Daniel-kastélyban

Egyedi és különleges történelmi kalandozást kínál a látogatóknak az olaszteleki Daniel-kastély 1680 újratöltve című kiállítása. Erdővidékiek, távolabbról érkező vendégek és diákok számára egyaránt élményt jelent a korszerű, interaktív tárlat, mely elragadóan és leleményesen, a legújabb múzeumi ismeretterjesztő módszerek felhasználásával kínál betekintést, rápillantást a Danielek életvitelére, tágabb értelemben az Erdély aranykorának is nevezett időszakra. A kiállítást a kastélyszálló tulajdonosai, a Rácz házaspár, Lilla és Attila álmodták meg, kivitelezésén és megvalósításán egy szakértői csapat dolgozott, így egy újabb látványossággal bővült a térség idegenforgalmi kínálata.