Lebontaná az egykori Lux mozi épületét Sepsiszentgyörgy önkormányzata, de egyelőre megvásárolni sem tudja. A hajdan szebb időket látott ingatlant 1989 után visszaszolgáltatták, a volt tulajdonos örököse pedig – aki Bukarestben él – eladná ugyan, de túlságosan sokat kér érte.
Az épület meglehetősen leromlott, de nem is a javítás a legnagyobb gond, hanem az, hogy rendeltetésének megváltoztatásához önkormányzati engedélyre van szükség. Ezt viszont aligha fogja kiadni a városvezetés, mert más terve van a hellyel: szeretné eltüntetni onnan a leginkább raktárra emlékeztető Behemótot, amely kettévágja a Bazár mögötti, tömbházak által határolt udvart, az így megnyíló és -nagyobbodó területen pedig zöldövezetet, játszóteret, parkolókat alakítana ki – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől. Azt is elmondta: már megvásároltak néhány lebontásra ítélt garázst az egykori mozi szomszédságában, a moziépület tulajdonosával azonban nem jutottak dűlőre, mert az önkormányzat nem adhat többet a hivatalos felértékelésben megszabott árnál. Emiatt jegelték a térrendezési tervet, de nem mondanak le róla, remélik, hosszú távon meg tudják valósítani. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.