A jegyzőkönyvnek már az első oldala fontos adatokkal szolgál: 1853-ban a fiúk 3 osztályban, a lányok 2 osztályban tanultak. Ezek voltak a tantárgyak: I. osztály: ábécé, olvasás-előkészületek, Miatyánk, parancsolatok, értelemgyakorlás, fejben való számítás. II. osztály: olvasás, írás, erkölcsi szabályok, erkölcs-vallás, hitvallás, parancsolatok, fejben való számítás, ének. III. osztály: olvasás, írás, erkölcs-vallás, hitvallás, természettan, egészségtan, számtan, gyakorlati számvetés, ének. A minden évi beszámolás végén a tanítók munkájának minősítése következett. Például 1854-ben: „mindezen elősorolt tanulmányokból közönségesen, dicséretesen felelének, elannyira, hogy a jelen levő presbiterek-gyermekes atyák megelégedést és örömet nyilvánítának”.

1863-ban Lőrincz Elek tanító elhunyt, helyette Albert Lőrincz érkezett, akinek munkájával ugyancsak elégedettek voltak az árkosiak. Az EK Tanács jelentésében olvashatjuk: „E. K. Tanácsot azon tudosítás, hogy Árkoson és Szt. Királyban minden iskolaköteles feljárt az iskolába, különösen kedvesen lepte meg.” A vizsgákat nagyon komolyan vették, melyek esetenként, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, szürkületig eltartottak.

A kiegyezés utáni, 1868. évi 38. törvény, mely a tanügy reformálását tűzte ki célul, az árkosi felekezeti iskola életében is éreztette hatását: az iskolaév 8 hónapra bővült, minden diák után a szülőknek egy forintot kellett fizetniük tandíjként. A megnövekedett munka következtében Kiss Mihály árkosi lelkész-esperes a kántortanítók fizetésének növelését kérte a Központtól. 1870-ben Göncz Mihály kántortanító kerül Árkosra. Ugyancsak ebben az évben az EK Tanács utasításokat küldött az esperesnek a felekezeti iskolák községivé való átalakítása ügyében. 1871-ben a közoktatási minisztertől intés érkezett az árkosi felekezeti iskolához, mert a tornaszobák szűkek és rosszak voltak, a tanulók nem voltak tankönyvekkel kellően ellátva, a testgyakorlat és a faiskola nem működött, 1872-ben pedig a vizsgáztatóbizottság keserűen tapasztalta, hogy a tavaszi mezei munkaidő beálltával sok gyermek felhagyott az iskolával.
 

A községi iskola

Az árkosi unitárius felekezeti iskola községivé való átalakítása bonyodalmas folyamat volt, az unitárius hívek egy része tiltakozó levelet küldött Kolozsvárra ez ügyben, az eset olyannyira elfajult, hogy az EK Tanács 1873. december 12-én értesítette Kiss Mihály esperest, hogy békebiztosokat küld a dolgok tisztázása végett. 1874. június 22-én az esperes elküldte annak a közgyűlésnek a jegyzőkönyvmásolatát, mely szerint a falu unitáriusai elfogadták a községi iskolát. A kinevezett iskolaszék elfogadta Cserei Gyula tanítót mint a fiúiskola végleges tanítóját és Göncz Mihályt mint ideiglenes tanítót a lányiskolába.

1875-ben 53 fiú és 39 lány tanult az iskolában. A falu közössége egy új iskola építését határozta el: az unitárius egyházközség iskolaépítés céljából a Várkert telkéből 1200 négyzetöl területet eladott a falunak 12 ezer osztrák forintért. A telekvásárlás és iskolaépítés vezetője árkosi Veress György ügyvéd volt. A szerződésben megjelölt ár kifizetése késlekedett. Veress Györgynek sikerült a közoktatásügyi minisztériumtól 600 forintot megszereznie e célra, és a második részre szóló ígéretet is kapott. Az alapkőletétel ünnepségéről Kolcza Lajos árkosi református lelkész számolt be a Nemere újság oldalán: „Község iskola címen létesített nevelő, oktató intézet fennáll. A kedélyek sokáig izgatottak voltak, sőt dühösen forrongtak, felforgatni, összetörni óhajtván legszentebb cél megvalósítását. De hála égnek, mindazon fergetegek, melyek megbuktatására valának irányítva, mint a haragvó tenger felzúdult hullámai elcsendesültek, elsimultak.” Az építkezési munkálatok nagy erőbedobással folytak, az iskola novemberre készen állt. A sok közmunka, a gyors munkatempó sok panaszt csalt az emberek szájára, „átkozva azt, ki még megpendítette is, hogy iskola épüljön”.

Az iskola elkészülte után a Nemere újság terjedelmes cikkben mutatta be az új iskola épületét. A padok beszerzése érdekében egy táncestélyt rendeztek, melynek bevétele 115 forint 50 krajcár volt. Az iskolát 1875. november 28-án adták át. A beígért telekár második részletének kifizetésére csak 1878-ban került sor.

Érdekes esetről számol be a falugyűlések jegyzőkönyve 1877. november 14-én: Árkosi Veress Sámuel, Ráduj Jánosné, Kisgyörgy Mihály, Goldstein Jákob és más 12 éven aluli tanköteles gyermekek szülei megjelentek a falugyűlésen, ahol panaszt emeltek Fábián Károly tanító ellen, aki „barbár módra”, pálcával úgy elverte a diákokat, hogy testük eldagadt, „elszederjesedett”, ennek következtében a tanítót elhelyezték a faluból.

Az iskola tűzifával való ellátása a falu közösségének volt a feladata. 1877-ben, az iskolának érkező államsegélyt felhasználva, Bölön erdeiből vásároltak tűzifát. 1880-ban a falu képviselősége bérleti szerződést kötött a Vár utcában lakó Szabó Béniámmal, kertet, épületeket bérelve tőle a falusi iskola tanítói számára. 1884-ben a tomboló kolerajárvány miatt az iskola tisztaságának nagyobb figyelmet szenteltek, az új tanügyi szabályok következtében azok a tanítómesterek, akiknek nem volt államilag elismert oklevelük, nem taníthattak többé az iskolában. Ferencz József püspök megállapította, hogy „az iskola-mesterség inkább csak cím, mert a községekben állami iskolák s tanítók lévén, tisztük alig terjed egyébre, mint az énekvezérségre”.

1888-ban püspöki látogatás volt Árkoson, melynek jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy három osztályteremben 94 diák tanult (49 fiú és 45 lány), a püspök, látva a mindinkább nyilvánvaló erkölcsi lazulást, mely elsősorban a vallási gyakorlat mellőzésében mutatkozott, „ajánlja és megrendeli, hogy a növendékek a vallásban, az éneklésben minél szorgalmasabban oktattassanak”.

Különleges helyzet alakult ki 1893-ban, amikor 22 árkosi diáklány a kőröspataki „Gróf Kálnoky Félix, Ludmilla, Imre és Pál Intézet” zárdaiskolájába iratkozott be. A püspök helytelennek tartotta, hogy „miután Árkoson, helyt is van megfelelő s tudtommal elég jó iskola”, miért kell egy más helységben, egy más felekezet iskolájába járniuk a tanulóknak. A helyzet megoldásáról nincs adatunk. A millennium évében az árkosi községi iskolában 106 diák tanult, vallástanáruk Csifó Salamon lelkész, illetve Göncz Mihály énekvezér volt. A század végére a rendes iskola mellett gazdasági ismétlőiskola is működött.
 

XX. század

1911-től az első világháborúig az egyházközség nevelésügyi bizottsága évi jelentéseket tett a községi iskolában folyó vallástanításról. A diákok száma 116-ra nőtt, az ismétlőiskolában 45 diák tanult. Az év végi vallási vizsgákon remekül szereplő tanulók közül 12-en 7 korona 20 filléres jutalomban részesültek. Az iskolában faiskola, könyvtár és dalkör is működött. Olyan jó munka folyt, hogy 1913-ban a vizsgáztatóbizottság a lelkészt az egyházi főhatóság elismerésére és jutalmazására ajánlotta. 1916-ban az állami iskola tanári karából egyszerre három tanító is nyugdíjaztatásért folyamodott. A püspök ajánlatára Régeni Áront, a kolozsvári kollégium tanárát alkalmazták tanítónak.

A háború rányomta bélyegét a tanításra is. Az egyházközség levéltára egy 1918-as levelet őriz, melyben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt tél folyamán lelkész és Régeni Áron vezetése alatt tantestület s Református lelkész támogatása mellett 7 vallásos, ismeretterjesztő előadás rendeztetett, melynek tiszta jövedelme, 800 korona a községi rokkantak és családja segélyezésére fog fordíttatni, mint alapítvány s világháborúban hősi halált halt árkosi egyének nevét fogja viselni. Az estélyeken szerep az arra alkalmas ifjaknak engedtetett át. / 2. Br. Szentkereszty Mariette a háború kezdete óta egészen az olá(h) invázióig napközi otthont és bölcsődét tartott fenn saját költségén. 1917 évben napközi otthon nem működött, mert kihirdetés után nem volt jelentkező növendék, de bölcsőde igen, Sepsiszentgyörgyön, hol vidéki gyerekek is elhelyezhetők voltak. / 3. Segélyegylet községben nincs. Szegény és hadiárva gyerekek felsegítéséről, ruházásáról 1916-ig Br. Szentkereszty Béláné, Őméltósága gondoskodott, 1918 év elején Pro Transylvania küldött ruhát és cipőt.”
 

Trianon után

Az 1919-es impériumváltás után a román hatóságok lefoglalták az elemi iskola telekkönyvi kivonatait. Ezek visszaszerzése után Ferencz József püspök arra buzdította híveit, hogy állítsanak fel felekezeti iskolákat. 1919. október 6-án az árkosi unitárius közgyűlés elhatározta a helyi felekezeti iskola létrehozását. Az iskola tanítói Faluvégi András igazgató, Kátó András, Régeni Áron és Csebra Mária voltak. Mivel négy tanítót alkalmaztak, a Főhatóság 9000 korona segélyt folyósított az iskolának, de a helybeliek is segítették az intézményt: Barabás Ferenc és neje, Ágnes egy 1000 korona értékű alapítványt hoztak létre az iskola számára, melyet a helyi takarékpénztárban helyeztek el letétbe.

1920-ban Kátó András letette a román királyi esküt, helyette Bágyi Balássy Mária érkezett a felekezeti iskolához. A tanítás a lelkészi lakáson, a református mesteri lakásban és az un. Horváth-házban folyt. De nyilvánvaló volt, hogy az iskolának új épületet kell biztosítani. Erre a célra a Benkő Gergely-féle telket szemelték ki, amelyet eladásra szántak gazdáik. Végh Benjámin lelkész levélben fordult volna a falu közbirtokosságához annak érdekében, hogy a közbirtokosság 30 000 lejjel segítse az iskola építését. Sajnos, a lelkészt nem engedték be a gyűlésbe, a résztvevők egy része gúnyosan „cserefa vágásra”, „az állami iskolába való járásra” utasította őt. Az eklézsia önerőből nem tudta megvásárolni a telket, ezért 1922-ben Veress Sándor, Máthé Lajos, Dancs Lajos és Veres Barabás más falubeliekkel társulva elhatározták, hogy közösen, saját nevükre megvásárolják a telket és átadják az egyházközségnek iskolaépítés céljára. Végh Benjámin levélben szólította fel a református és katolikus egyházközségeket, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az iskolának szánt telek vásárlásában és az iskola fenntartásában, de nem érkezett válasz egyik felekezettől sem.

1923 augusztusában Végh Benjámin örömmel adta hírül a keblitanácsi gyűlésen, hogy a telket megvásárolták 90 000 lejért. A telken levő csűrt és sertéspajtát árverésen adták el, a cserepek egy részét a kialakítandó iskolaépület befedéséhez használták fel. Az átalakítási munkálatokat bodoki mesterekkel szerették volna elvégeztetni, de mivel drágán dolgoztak, végül sepsiszentgyörgyi kőművesek végezték el 22 000 lejért. Rendkívüli jó munkát végeztek a helyi asztalosok, köztük Dahlström Kálmán, aki áron alul vállalta az asztalosmunka egy részét, és 27 darab csere- és bükkfából készített padot az iskola számára. Ugyancsak ő rovar- és lepkegyűjteményt és egy hét helyen szorító esztergapadot adományozott az iskolának.

Az állami hatóságok nem akarták engedélyezni az iskola működését, ám nemcsak az árkosi iskola volt ebben a helyzetben. A keresztény felekezetek sérelmeiket a minisztériumig juttatták el, az árkosi iskolát is megemlítve a jogtalanul felfüggesztett tevékenységű intézmények között. Nehéz körülmények között folyt a tanítás, a miniszteri jóváhagyás csak 1932 márciusában érkezett meg.

Az egyházközség levéltára megőrizte az iskola 1923-as felszerelésének listáját: 2 asztal, 38 pad, 1 számológép, 3 szekrény, 6 térkép, 1 földgömb, 20 szemléltető kép, 4 fali olvasótábla, 4 fekete tábla, 1 ásványgyűjtemény, 1 óra, 2 királykép és 2 királynőkép, 2 vizes­edény, 3 kályha, 1 varrógép, 4 köpőláda és 2 vízedénytartó.

Az iskola ünnepélyes felavatására 1925. július 19-én került sor, amikor az árkosi unitárius egyházközség hármas ünnepséget ült: az iskola mellett az újonnan öntött nagyharang felszentelését és a nemrég befejezett kántori lakás felavatását ünnepelték. Az ünnepi istentisztelet után az iskola udvarán hatalmas deszkasátor alatt 300 terítékes közebéden vettek részt a hívek.

Az állami hatalom állandóan akadályozta az iskola tevékenységét, az állami iskolával sem volt felhőtlen a kapcsolat. Az egyházközségi levéltárban számos irat tanúskodik ezekről az esetekről: a tanfelügyelőség megtiltotta más felekezetű diákok beíratását az iskolába, ugyanakkor az ortodox vallású vagy román hangzású nevet viselő diákok nem tanulhattak a felekezeti iskolában még akkor sem, hogyha magyaroknak vallották magukat. Több diák esetében családfákat kellett készíteni, hogy bebizonyítsák magyarságukat vagy unitárius hitüket. Az iskola keretében Régeni Áron tanító vezetésével egy kézimunkatermet rendeztek be, ahol a diákok többek között a fafaragás művészetét sajátították el. Ezekben az években Régeni Áron, Borodáné Régeni Piroska és Boga László voltak az iskola tanítói.

A harmincas években az iskola fenntartása egyre nehezebbé vált. 1933-ban az eklézsia a Főhatóságtól segély kiutalását kérte, mert vallomása szerint „e nélkül jól felszerelt és bevált felekezeti iskoláját fenntartani nem tudja”. 1933-ban Boros György püspök meglátogatta az árkosi egyházközséget, kiemelte a felekezeti iskola fontosságát, főleg abból a szempontból, hogy az állami iskolában román nyelven folyt a tanítás: „a magyar gyermekek nem tanulnak meg sem írni, sem olvasni magyarul, annyira román érzéssel történik, ami azért szomorú, mert magyar nyelvű szöveget, példának okáért a konfirmációs kátét sem tudják olvasni, tehát nem tudják megtanulni”.

Az állami vizsgáztatók könyörtelen szigorral jártak el a felekezeti iskola diákjaival szemben. Dacára annak, hogy a tanítás magyar nyelven folyt, az állami vizsgáztatók román nyelven kérték számon a tanultakat. A zsarnokoskodással szemben a háromszéki egyházkör javaslatot tett az EK Tanácsnak, hogy a jövőben ezekre a vizsgákra a Főhatóság küldjön egyházi képviselőt.

1937. május 18-tól június 18-ig a sepsiszentgyörgyi kaszárnya katonái Árkos községben hadgyakorlatot tartottak, lefoglalták a felekezeti iskola termeit is, azt ígérve, hogy a tanításhoz szükséges sátrakat, lugasokat fognak felállítani az iskola udvarán. A sérelem orvoslása érdekében az egyházközség báró Szentkereszty Béla segítségét kérte. A püspökség végül beleegyezett a felajánlott tanítási módba, kihangsúlyozva azt, hogy rossz eredmény esetén kérni fogja a tanév szokottnál korábbi befejezését. 1940. július 12-én R. Cosma iskolai tanfelügyelő engedélyt adott a felekezeti iskolának egy negyedik tanerő alkalmazására és egy negyedik tanterem építésére.
 

A kis magyar világban

A bécsi döntés után a katonai hatóságok engedélyezték mindkét – állami és felekezeti – iskola működését Árkoson. A felekezeti iskola egy csoportja a kultúrházban folytatta tevékenységét, ennek orvoslása érdekében a Háromszék Vármegyei Parancsnokság határozata alapján az állami iskola átadta egyik használatlan termét minden felszerelésével a felekezeti iskolának.

Az 1943/44-es tanévben később indult a tanítás a légiriadók miatt. 1944. augusztus 22-én az árkosi unitárius egyházközség jelentést küldött Kolozsvárra az iskolában folyó tevékenységgel kapcsolatban: „Községünkben német katonai egységek tartózkodnak, melyek egyházi épületeinket és iskolánkat is teljes egészében igénybe vették bizonytalan időtartamra. Az iskolai év megkezdéséig az épületek előreláthatólag nem szabadulnak fel. A községben tanítás céljaira igénybe vehető, megfelelő magánlakás nincs. Ilyenformán a tanítást megfelelő helyiség hiányában megkezdeni nem tudjuk. Iskolánk három tanerős. Tanerőink közül Boga László katonai szolgálatot teljesít. Az év megkezdéséhez két tanerő áll rendelkezésünkre. Egyelőre ez elégséges az alsó tagozatok oktatásához. Október 15. után azonban a harmadik tanerőről is gondoskodnunk kell. A tanerők rendelkezéseknek megfelelően a kijelölt időben pontosan jelentkeztek állomáshelyükön. Az új iskolai év megkezdése elgondolásunk szerint csak úgy volna lehetséges, ha fölöttes hatóság intézkednék olyan irányban, hogy az iskola termeiből hatóság legalább egy szabadon tétessék, hol a tanítás váltakozó rendszerrel ideiglenesen megoldást nyerne.”

1945. szeptember 15-én Frenkó Katalint alkalmazták a felekezeti iskolához negyedik tanerőnek, rá egy hónapra rendelet érkezett a sepsiszentgyörgyi tanfelügyelőségtől, hogy a két árkosi iskola összevontan, egy név alatt, állami iskolaként fog tovább működni. Sokat elmond az akkori helyzetről az 1945-ös lelkészi jelentés: „Az iskolalátogatás hiányosságait télen ruhahiány, tavaszi hónapokban gyermekeknek mezei munkába való befogása magyarázza.”
 

A háború utáni évek

1946-ban aszály sújtotta a háborúból kikerült falut: „Sajnos az aszály miatt beálló szükség és nélkülözés következtében több szülő volt (kénytelen) gyermekét teleltetni küldeni, amit a Népszövetség árkosi tagozata bonyolított le. S emiatt a tanfelügyelőség egyik tanerőnket kirendelte a telelő gyermekek mellé. A nyár folyamán Incze Erzsébet tanítónő az állami iskolához való áthelyezését (kérte), Boga László tanító pedig nyugdíjba vonult. Harmadik tanerőnek Téglás Anna tanítónőt nevezte ki a püspökség.”

A felekezeti iskola államosításának szele már 1948 márciusában fújt Árkoson, Imreh Domokos énekvezér-tanító hívta fel erre a keblitanács, majd a közgyűlés figyelmét. 1948. július 27-én az árkosi egyházközség levélben számolt be a Főhatóságnak a felekezeti iskola államosításáról: „Az árkosi unitárius népiskola épületének (berendezés és telekkel együtt) átvétele a mai napon az állami hatóságok részéről megtörtént. Sajnálattal kell jelentenem továbbá, hogy az énekvezéri lakást, telket a hozzá tartozó épületekkel együtt leltár mellett szintén átvették, azzal az indokolással, hogy az énekvezér mint tanító használja ezt az épületet. Az épület megtartása érdekében semmit sem tehetünk.” Július 27-én pedig a következőket jegyezték az egyházi jegyzőkönyvbe: „Régeni Piroska áll. tanítónő megbízással jelentkezett a felekezeti iskolánál, melynek alapján nevezett iskolát leltár alapján át is vette. Utasítás alapján leltárba foglalta a kántori lakást is, mivel a tanító lakik benne.”

Az átvétel után a Főhatóság az iskolában történő vallás-erkölcsi nevelést próbálta megszervezni, az 1948-as lelkészi jelentésben ez áll: „A vallásoktatást és egyházi énektanítást osztályonként heti két órában lelkész látja el, valamint a vasárnapi iskolát is lelkész vezeti. Ebben a munkájában nagy segítségére vannak: Bakó Emilia óvónő-képzői növendék, valamint Németh Izabella középiskolát végzett lány.”

Ezzel tulajdonképpen véget ért az árkosi felekezeti iskola története.

Márk Attila