A trianoni határ szakította el mindkettőt népétől, így történt például a szatmári és csallóközi összefüggő etnikai területek leválasztása, vagy későbbi visszacsatolásuk is kísértetiesen hasonló, a továbbiakban azonban nemegyszer úgy hullámzott alattuk a történelem, hogy míg egyikük viszonylag védettséget élvezett, a másikat két kezével sújtotta a balsors. Az erdélyieknek a kíméletlenül kemény nyílt diszkrimináció két évtizede jutott ki az interbellumban, mely ellen nem volt apelláta, a háborút követően azonban az Észak-Erdélyért aggódó román elit kétszeresen is óvatos kurzusra váltott, s míg a Felvidéken a legdurvább kitoloncolás, deportálás és reszlovakizáció lett a magyar kisebbség sorsa, Erdélyben e megpróbáltatás a magyarságot elkerülte, mi több, a ,,négy év" alatt alapított intézményeit és visszanyert jogai egy részét is magával vihette egy darabig, hagyományos gazdasági és közéleti elitje elvesztése ellenére, az amúgy fölöttébb ,,sötét" ötvenes évekbe.

A rendszerváltás után egyforma erővel támadt fel itt is, ott is a két népcsoport élni akarása, de míg Erdélyben a képtelenül fellángoló többségi idegengyűlölet egy karámba terelte, és fél évtizednél több időre valósággal megdermesztette úgyszólván a magyarságot, Szlovákiában rögtön több pártja alakult, és azok utóbb kötöttek koalíciót, amikor a hatalomba való befogadás lehetősége felmerült. Az MKP-nek aztán sikerült, ami Erdélyben máig elérhetetlen álom: állami egyetemet alapított a kisebbség számára a hatalom.

Erdőelvén másként alakultak a dolgok: a politikai egységet az elit pártütő részének monopóliuma váltotta fel, ez ellen lázadt fel a belső ellenzék, és jelentek meg a kétpártrendszert célzó törekvések, melyek kínkeservesen, szinte évtizedes viszontagságok árán vezettek el a második párt elismertetéséig, de nem megerősödéséig is. (Ehhez a mai ütem mellett alighanem újabb kemény évek szükségesek, egy valamelyes egyen- és ellensúlyrendszer kialakulása még a jövő zenéje e tartományban.)

Hogy mégsem fordított a tükörkép, hanem a mindenkori belső feltételek függvényében inkább fáziseltolódások variálják, bizonyítja a minapi eset, amikor is parlamenti döntésre volt szükség Szlovákiában a földrajzi nevek tankönyvi használatának dolgában. Üldözött, betiltott vagy korlátozott szavakról van szó, a hagyományos magyar település- és domborzati, folyó- stb. nevekről, melyeknek egyedül a nyelvtani törvényekre lenne szabad hallgatniuk, melyek használatát, íme, holmi szűkagyú társaság kívánja tulajdonképpen parancsuralmilag szabályozni. A dolog még megengedő formájában is botrányos. Hasonló vegzatúrának, megaláztatásnak a romániai magyarságot a harmincas és a nyolcvanas években ismételten alávetették zsarnoki urai, ami jelzi, a hisztériába átcsapó sovinizmus váltja ugyan ideológiai köntösét, de lényegét és eszközeit nem. Fegyvertára is ugyanaz az Ipoly és a Duna vagy a Maros, az Olt és a Szamos mentén.

Azonos ugyanis gyökere, és közös a nevezője: a mások rovására folyó terjeszkedés. Igazi önépítés helyett a másokat megillető életlehetőség mohó eltulajdonítása, rombolása és elnyomásának ,,erkölcse".