VidékfejlesztésOktóber közepén kezdődhet a pályáztatás

2023. szeptember 12., kedd, Gazdakör

George Chiriță, a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) vezérigazgatójának nyilatkozata szerint október 15-e környékén szeretnék elindítani a pályáztatást a vidékfejlesztési stratégia több intézkedésénél. A napokban tárgyalt a mezőgazdasági minisztériumban az új ütemtervről, és néhány napon belül közlik a pontos programot. A februárban meghirdetett ütemterv szerint több intézkedésnél a pályáztatásnak már júniusban el kellett volna indulnia.

  • Tíz területen lehet számítani pályázati kiírásra. Albert Levente felvétele
    Tíz területen lehet számítani pályázati kiírásra. Albert Levente felvétele

Az új stratégiai terv alapján 5,8 milliárd euróra lehet pályázni 38 intézkedésnél, de nem minden területen hirdetnek idén pályázatot. „Úgy tűnik, hogy ez az összeg nem lesz elégséges, többre lenne szükség. Egy négyéves (2023 és 2027 közötti) programról van szó. A 2021-es és 2022-es átmeneti időszakban 3 milliárd eurót költhettünk el a pályázatok kifizetésére, ez része a 2021 és 2027 közötti hétéves uniós költségvetési időszakban Romániának leosztott összegnek, ezzel együtt 2027 végéig jelentősnek számító, 9,12 milliárd eurót fordíthatunk az agrárágazat fejlesztésére. Ez az összeg majdnem annyi, mint amit az előző hétéves költségvetési ciklusban, a 2014 és 2020 közötti időszakban kaptunk”. 

A vezérigazgató arról nem nyilatkozott, hogy pontosan melyik intézkedéseket fogják elindítani. Az ügynökség honlapján eddig a következő intézkedéseknél bocsátották közvitára az ideiglenes pályázati tájékoztatókat: DR 15 – Beruházások a gyümölcstermesztésben, DR 20 – Beruházási támogatás az állattenyésztésben, DR 22 – Beruházások a mezőgazdasági termékek kondicionálásában, eladásra való előkészítésében, raktározásában és feldolgozásában, DR 25 – Öntözőrendszerek korszerűsítése, DR 26 – Farmszintű öntözőrendszerek létesítése, DR 27 – Mezei utak létesítése és korszerűsítése, DR 28 – Községi utak létesítése és korszerűsítése, DR 30 – Támogatás a fiatal gazdák vidéken történő megtelepedésére, DR 31 – Támogatás a biztosítási összegek részleges megtérítésére (az előző években ez volt a 17.1-es intézkedés) és DR37 – Ismeretátadás támogatása. Ezek a pályázati tájékoztató füzetek részletesen tanulmányozhatók az országos vidékfejlesztési ügynökség honlapján: www.afir.ro, a Comunicare, Dezbatere publica alkönyvtárakat megnyitva. 

A fentiek alapján elmondható, hogy ebben az évben ezek az intézkedések lesznek pályázhatók. A vezérigazgató nyilatkozata szerint a munkacsoportokban még dolgoznak a közvita ideje alatt beérkezett javaslatok elemzésén, de hamarosan kész lesznek a végleges tájékoztató füzetek, így a pályázóknak lesz idejük az október közepén megjelenő kiírásokig elkészíteni vagy elkészíttetni a pályázatukat. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Idén négy választást rendeznek Romániában. Melyik a legfontosabb ön szerint?










eredmények
szavazatok száma 489
szavazógép
2023-09-12: Szabadidő - :

A nap fotója

2023-09-12: Gazdakör - Incze Péter:

Két nemzeti fejlesztési program indul

Florin Barbu agrárminiszter a napokban bejelentette, hogy a mezőgazdasági minisztérium szeptember 30-tól két új programot indít el a feldolgozó ipar és a mezőgazdaság fejlesztésére. A teljes kifizethető összeg több mint 1 milliárd euró lesz.