Több alkalommal is írtunk arról, hogy a megyésítés nyomán a két szomszédos moldvai megyébe, Bákóba és Vranceába átkerült erdők visszaszolgáltatása rendkívüli nehézségekbe ütközik, a közbirtokosságok, egyházak és magánszemélyek szélmalomharcot folytatnak évek óta egykori erődjussuk visszaszerzéséért.
A legtöbb esetben a két megye tulajdonjog-megállapító bizottságai, kormányhivatalai hallani sem akarnak arról, hogy visszaszolgáltassák a székelység jogos tulajdonát képező erdőket. Mindehhez cinkosra találtak az ottani bíróságok és törvényszékek bíróiban, akik szinte valamennyi, telekkönyvvel bizonyított kérést elutasítottak.
A múlt év végén megtört a jég, az imecsfalvi Szörcsey Csaba Lászlónak, a helybeli közbirtokosság elnökének (örökösként) a foksányi törvényszék 8,17 hektár tulnici-i magánerdővel kapcsolatos követelését jogosnak ítélte. A törvényszék kötelezi a Vrancea megyei földosztó bizottságot, hogy természetben adja vissza Szörcseynek az erdőrészt, vagy terjessze kártérítésre. Az alapfokon meghozott ítélet nem végleges, közlésétől tizenöt napon belül a tulnici-i tulajdonjog-megállapító bizottság fellebbezhet.
Szörcsey Csaba László határidőn belül tette le kérését telekkönyvvel együtt a gelencei községházára, ahonnan a tulnici-i földosztó bizottsághoz került, de ott elutasították, másnak mérték ki a putnai erdőrészen fekvő területet, és arról birtoklevelet is kiállítottak.
A gelencei Nagycsoport Közbirtokosság és több magánszemély szintén pert indított, de esetükben még nem született végzés, mert szakértői véleményezést is kértek.
Az imecsfalvi eset azt bizonyítja, hogy nem kell, nem szabad lemondani az erdőjussról, érdemes pereskedni.
